Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Átadták a Tisza-tavi Ökocentrumot + VIDEO

2012. 05. 10. 14:59

Fürdőzés
Európa legnagyobb, mintegy egymillió literes édesvízi akváriumrendszere is helyet kapott a Tisza-tavi Ökocentrumban, amely Tisza-tó, a Tisza-völgye és Magyarország őshonos vízi élővilágát mutatja be.
Az Új Széchenyi Terv támogatásával elkészült  2,2 milliárd forintos beruházás a Heves megyei Poroszlón létesült.
Az akváriumon kívül kiállítótermek, 3D-s mozi és kilátó is helyet kapott a 2.600 négyzetméter hasznos alapterületű épületben, amely egy 7 hektáros tóparti kert közepén épült fel.
Mint azt Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az avató ünnepségen elmondta: az ökocentrum megépítésével olyan beruházás valósult meg, amely hosszú távon fogja segíteni a térség és az ország fejlődését. Ehhez egy több mint egy évtizedes folyamat vezetett el, hiszen az akkori kormányzat 2001-ben döntött a fejlesztés előkészítéséről; ezért, és az azóta eltelt időben született döntésekért köszönet illet minden döntéshozót, aki hozzájárult a projekt sikeréhez - fogalmazott.
A komplexumban két interaktív kiállítás is helyett kapott "Makrovilág földinfó" és "Éjszakai erdő" címmel, az önálló ökoszisztémát rejtő akváriumrendszerben pedig a látogatók olyan, Magyarországon egykor őshonos óriási vizákat is láthatnak, amelyek akár 3 méteresre is megnőnek.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem