Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Átadták Szentendre első négycsillagos szállodáját

2013. 05. 27. 15:01

Fürdőzés
Június elejétől fogadja a vendégeket Szentendre első négycsillagos szállodája. A 400 millió forintos fejlesztéssel létrehozott Bükkös Hotelt hivatalosan pénteken adták át.
Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az átadási ünnepségen arra hívta fel a figyelmet, a szálláshely- és szolgáltatásbővítési beruházás több szempontból is illeszkedik a kormány elképzeléseihez, és összhangban van a tendenciákkal is.
Dietz Ferenc polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a város szempontjából jelentős előrelépés a négycsillagos hotel megjelenése, mert Szentendrét ma még az átutazó turizmus jellemzi, csupán néhány órát töltenek itt a turisták. Hadnagy Attila tulajdonos az MTI-nek elmondta: az összesen 400 millió forintos bővítés során 200 milliót fordítottak szálloda- és 200 millió forintot szolgáltatásfejlesztésre, amelyhez 100 millió forintos támogatást nyertek el az Új Széchenyi Tervből.
A korábbi 16 szobás másodosztályú panziót 22 szobás akadálymentesített, négycsillagos szállodává fejlesztették ? mondta -, s 35 fő befogadására alkalmas éttermet, főzőkonyhát, kávézót és grillteraszt is kialakítottak.
Hozzátette: évente 2700 vendégéjszakára számítanak, s a konferenciaszolgáltatásokat évi 40 alkalommal átlag 30 fős csoportoknak kínálják. Hadnagy Attila fontosnak nevezte azt is, hogy a projekt keretében legalább hét új munkahelyet teremt a családi vállalkozás.
Turizmus.com
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem