Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Augusztusra Berekfürdő tejesen megújul

2015. 07. 28. 07:15
Forrás: Turizmus.com
Fürdőzés
Augusztus első hétvégéjén birtokba vehetik a látogatók a Berekfürdői Termál- és Strandfürdő teljesen átépített fedett részlegét és új főbejáratát, ezzel befejeződik a létesítmény csaknem 600 millió forintos fejlesztési projektje.
Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő Berek-Víz Kft. az Észak-alföldi Operatív Program keretében nyújtott be pályázatot komplex fürdőfejlesztésre, új turisztikai attrakciók kialakítására és szezonnyújtó szolgáltatások bővítésére. A nettó 583 millió forint értékű projektet 60 százalékos támogatással, 233 millió forint önerőből valósították meg. Eredményeként az eddigi hét kültéri medence – köztük egy 50 méteres úszó- és egy gyerekmedence – már kiegészült az újonnan épített, 500 négyzetméteres ifjúsági élménymedencével, valamint az ebbe futó anakonda és kamikaze csúszdákkal.
Augusztus elején pedig átadják a nyolc hektáron elterülő fürdő új, impozáns főbejáratát, a felújított öltözőket és vizesblokkokat, valamint a teljesen átépített, látványos fedett medenceteret. Az itt korábban meglévő két gyógymedencét korszerűsítették és kiegészítették egy új élmény- és gyermekmedencével. Az új fedett résztől azt várják, hogy megnyújtja a szezont, erősödik a fürdő négy évszakos jellege – mondta el a turizmus.com-nak Torkos György fürdőigazgató – aki korábban a cserkeszőlői fürdő fejlesztésénél tette le névjegyét – a helyszínre szervezett tanulmányút keretében.
A bereki fürdőben jelenleg tb-támogatással súlyfürdő, gyógymasszázs, elektroterápia és víz alatti sugármasszázst vehető igénybe, de az új fedett rész átadása után tervezik a víz alatti gyógytorna, a későbbiekben pedig a száraz gyógytorna bevezetését is. Bár a bereki víz hivatalosan is gyógyvíz, a létesítmény számára a gyógyfürdő névhasználat engedélyezése még folyamatban van.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem