Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Célkeresztbe kerültek a magyarok

2014. 09. 05. 11:53

Fürdőzés
Mauritius kormánya nagy erőfeszítéseket tesz, hogy új piacokat szerezzen az ország idegenforgalma számára, és azt szeretné, ha Magyarországról is minél több turista érkezne az egzotikus országba - mondta Michael Sik Yuen, Mauritius turizmusért felelős minisztere csütörtökön Budapesten.
A Mauritiusi Idegenforgalmi Hivatal jelenleg több európai országban igyekszik felkelteni az érdeklődést Mauritius iránt, így egyebek mellett Svájcban, Németországban és Csehországban is találkozót rendeznek a helyi utazásszervezők és a turisztikai miniszter által vezetett delegáció között.
Michael Sik Yuen a hivatal budapesti rendezvényén elmondott beszédében kiemelte: minden évben új piacokat akarnak elérni. Remélhetőleg a mostani találkozón jó kapcsolat alakul ki a magyar utazásszervzők és a mauritiusi szolgáltatók, utazási szakemberek között - tette hozzá.
Úgy vélte, mivel a közeljövőben új repülőjáratok segítik a magyar turisták eljutását az Indiai-óceánon fekvő szigetországba, sokkal többen juthatnak el Mauritiusra, mint korábban.
Az 1,3 millió lakosú Mauritiuson a turizmus az egyik legfontosabb iparág a mezőgazdaság és a textilipar mellett.
Forrás: MTI
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem