Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Egymilliárdot is szerezhet a fürdő

2015. 04. 10. 20:36

Fürdőzés
Akár egymilliárd forintot is szerezhet Bükfürdő a gyógyhelyek számára hamarosan kiírandó pályázaton, amiből a fürdőt és a környékét fejlesztenék.
Közmeghallgatással egybekötött testületi ülést tartottak Bükön, amiről a Büki Újság készített egy összefoglalót. Németh Sándor polgármester az eseményen beszámolt a település helyzetéről. Kiderült, hogy Bük állami támogatása idén 180 millió forinttal csökken, mert magas a helyi adóbevételük.
Ugyanakkor úgy tűnt a beszámolóból, hogy ez nem fogja megingatni Bük költségvetését. A 410 forint/fő/éj összegű idegenforgalmi adóból ugyanis éves szinten nagyjából 250 millió forintos közvetlen bevételük keletkezik. Azonban Bük nem csak a turizmusra támaszkodni, az elmúlt években megkétszereződött az iparűzési adóból származó bevételük. Ebben pedig nagy szerepe van a Nestlé büki gyárának, ahol állateledelek készülnek. Így összességében még 500 millió forintos tartalékot is tud képezni a település.
Miután Bükfürdő gyógyhelynek számít, ezért várhatóan megnyílik számukra egy 100 százalékos támogatású, egymilliárd forintos összegű pályázati forrás, amit értelemszerűen a gyógyfürdőre és környékére fordítanának.
Forrás: Termál Online
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem