Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Egyre tudatosabban utazunk

2015. 01. 06. 09:16

Fürdőzés
Az Európai Bizottság közelmúltban közzétett, az utasok jogaival foglalkozó Eurobarométer felmérése szerint, három uniós polgárból egy van tisztában az utasok jogaival és kötelezettségeivel.
Ugyanakkor a fogyatékosságuk vagy korlátozott mozgásképességük okán segítséget igénybe vevő utasok 81 százaléka úgy nyilatkozott, hogy utazása során elégedett volt a szolgáltatással. Az eredmények rámutatnak, hogy a megkérdezettek mindössze 29 százaléka hallott az utasjogok közelmúltban történt kibővítéséről, melynek eredményeképpen azok az Unión belül valamennyi közlekedési módra - légi, vasúti, vízi és autóbuszos utazásokra egyaránt - érvényesek.
A felmérés során Magyarországon 1044 interjú készült, amely szintén elsősorban a turizmus közlekedési oldalát mérte fel, azon belül részletezve hogy mennyire elégedettek az utasok a repülő, vonat, hajó, komp és más közlekedési eszközön történő utazással, sőt a kombinált utazási formákkal, és voltak-e a panaszaik a szolgáltatással. Külön rákérdeztek a mozgásukban akadályozott személyek ellátására és azt is felmérték, hogy akik nem voltak elégedettek, közülük hányan tettek panaszt emiatt.
Forrás: Turizmus.com
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem