Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Évek óta zárva, de újra feltámadhat a fürdő

2015. 07. 24. 20:32
Forrás: nyugat.hu
Fürdőzés
Jövőre újra megnyithat a négy éve téli álmot alvó körmendi MJUS termálpark – számolt be róla a nyugat.hu.
A körmendi MJUS termálpark 2011-ben zárta be kapuit, eredetileg átmeneti szünetre készültek, míg fel nem épül a fürdő mellett egy szálloda is, ennek ellenére a helyiek négy éve várnak a „feltámadásra”. Most azonban úgy tűnik, valóban készülnek valamire. Július 22-én az alapkőletétel előtt Majtényi László megyei közgyűlési elnök bejelentette, „egyszer már megéltük, hogy a történet megszakadt, de most új fordulatot vesz”, egy olyan beruházás valósulhat meg itt, amire a térségnek nagy szüksége van. Bebes István polgármester kiemelte, a cél az, hogy „Körmend végre feliratkozzon Vas megye és az ország turisztikai térképére.”

Világszínvonal Körmenden

A beruházó olasz tulajdonos, Cesare Oliori elmondta, számukra a befektetett sok millió euró mellékes, a lényeg, hogy a térséget fellendítve, valami jót és maradandót hozzanak a környékre. Olyan szolgáltatásokra készülnek, amelyek világszínvonalúak lesznek. Az olasz befektető a nyugat.hu-nak azt is elárulta, mintegy 30-40 millió eurós beruházást valósít meg a területen.
Már lefedték a MJUS Szabadidőközpont és Termálpark egy részét, valamint hozzá csatlakoztatva egy éven belül felépítenek egy 123 szobás hotelt, és a fiatalok és a családosok számára egy szórakoztató komplexumot. A területen a tervek szerint újdonságként a kicsiknek egy miniclub játszóházat terveznek, dodzsemmel.
A sajtótájékoztatón azt ígérték, egy év múlva medencepartival egybekötött szálloda és fürdőavatót tartanak a MJUS Worldben.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem