Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Felcsillagoznák a fürdőket is

2011. 03. 01. 11:12

Fürdőzés
A magyarországi hotelekhez hasonlóan a fürdők is új minősítési védjegyrendszert vezetnének be, ennek kidolgozása már az utolsó fázisban van. A védjegy díját százezres nagyságrendű összegben szabnák meg, a besorolást évente meg kellene újítani.
A Magyar Fürdőszövetség reményei szerint a hazánkban működő 385 termál-, gyógy-, strand- és élményfürdő többsége csatlakozik majd az önkéntes rendszerhez, sőt szeretnék, ha a hazai hotelekben található mintegy 120-130 fürdőrészleg közül is sokat minősíttetnének.
„A Magyar Fürdőszövetség már öt éve használ »házon belül« egy megkülönböztető minősítő rendszert, ez idő alatt a körülbelül száz fürdőüzemeltető tagunk mintegy fele esett át a besoroláson” – mondta a Világgazdaságnak Németh István, a szövetség társadalmi elnöke, a Büki Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezérigazgatója. „Az eddigi 1–4 csillag helyett már egytől öt csillagig terjed a skála, amit a piacon lévő egyre magasabb színvonalú szolgáltatások indokolnak. A korábbi gyógyfürdő, strandfürdő, uszodalétesítmény, élményfürdő szolgáltatási kategóriák pedig kiegészülnek a wellness kategóriával is” – sorolta az újdonságokat.
A Magyar Fürdőszövetség el szeretné érni szt is, hogy a gyógyfürdők állami támogatása áprilistól hét százalékkal növekedjen. Az OEP tavaly 3,9 milliárd forintot adott a fürdőknek, amit idén a tervek szerint 4,1 milliárdra emel. A szakmai szervezet szerint azonban nem jó az a helyzet, hogy a fürdők 50 milliárd forintos éves bevételének csak nyolc százaléka származik OEP-támogatásból – írta a Világgazdaság.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem