Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Harkány Iránt vette célba

2016. 02. 25. 20:13
Forrás: MTI
Fürdőzés
Az Iránból Magyarországra irányuló gyógyturizmus fellendítését célzó megállapodást írt alá a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház a perzsa állam kereskedelmi központjával szerdán a baranyai fürdővárosban.
Péter Iván, a gyógyfürdőkórház igazgatója sajtótájékoztatón kifejtette, a megállapodás értelmében intézményük a Közel-Keleten is meg tudja ismertetni a harkányi gyógyvízen alapuló egyedülálló szolgáltatásait. Mint hozzátette, becslése szerint az év végéig két-háromszáz iráni turista érkezhet gyógyító intézményükbe.
Shahrokh Mirza Hosseini, az Iráni Kereskedelmi Központ (Trade Center of Iran Central Eastern Europe Budapest - Hungary) régiós elnöke felidézte, a szerdán aláírt turisztikai megállapodás három hónapos intenzív munka eredménye, utalva arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavaly decemberben látogatott az iráni fővárosba. Mint jelezte, a perzsa ország jelentős turisztikai intézménye látogat hamarosan Harkányba.
Shahrokh Mirza Hosseini reményének adott hangot, hogy a megállapodás keretében nemzetközi tudományos programokat is szervezhetnek a bőrbetegségek gyógyításának tárgyában magyar orvosi egyetemek, illetve orvoskarok bevonásával.
Tiffán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, elindult a harkányi gyógyfürdő fejlesztése, amelynek „gyógyvize páratlan Európában. Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) közgyűlésének elnöke jelezte, hogy a harkányi gyógyfürdőkórház háromszáz fős dolgozói létszámával a megye egyik legjelentősebb foglalkoztatója, amely eredményesen gazdálkodik. Hozzátette, a BMÖ és a harkányi önkormányzat hamarosan együttműködési megállapodást ír alá arról, hogy a megye projektfejlesztésben, pályázatok megírásában segít a gyógyfürdőnek és a városnak.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem