Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Hétmilliárdból fejlesztenék a gyulai Várfürdőt

2008. 10. 14. 11:16

Fürdőzés
Bár a dél-alföldi regionális fejlesztési pénzekből (5 milliárd forintról van szó) Gyulának nem, csak Makónak, Hódmezővásárhelynek, Mórahalomnak, Gyopárosfürdőnek és Kiskunmajsának jutott, úgy tűnik, a gyulai fejlesztés mégis nagyságrendekkel nagyobb lesz a felsoroltaknál.
Ha a tulajdonos önkormányzat rábólint, hétmilliárdos ingatlanfejlesztés kezdődhet a gyulai várfürdő területén - adja hírül a Turizmus.com. A programot a helyhatósággal közösen a Csaba Center Invest Kft. valósíthatja meg. A társaság a közelmúltban már elkészítette a nagyszabású rekonstrukció látványtervét. A mintegy hétezer négyzetméteres ultramodern komplexumot a jelenlegi fürdő két értékes épületének megtartásával kívánják megvalósítani. A beruházás 2010 nyarára készülhet el.
A beruházás egyik legfontosabb elemeként az új, kibővített, nyáron nyitott, télen fedett csúszdaparkot egy négycsillagos szálloda öleli majd körül. A tervkoncepció szerint a főbejárat áthelyezésével a téli és a nyári fürdő átjárható lesz a vár irányába. A napozóterületet este színházzá, éjszaka pedig mulatóvá lehet majd alakítani, míg a nyári medencék helyén télen sörsátor lehet.
Bővítenék és modernizálnák a jelenlegi fürdő kiszolgáló létesítményeit is, új gyógyászati központot építenének, s elkészülhet egy nagy befogadóképességű parkoló, valamint egy új üzletközpont. A jelenlegi tervek szerint a program megvalósításához a Csaba Center négymilliárd forinttal járulna hozzá, míg a helyhatóságnak hárommilliárdot kellene előteremtenie, számol be a Napi Gazdaság.
Fürdőajánló
Gyulai Várfürdő
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem