Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Jól járhatnak a fürdők a változással

2014. 11. 12. 15:36

Fürdőzés
A szállodák, a fürdők, egyes gyógyászati szolgáltatók és a melegkonyhás éttermek számára remélhetően nem csökken a cafeteria forgalom 2015-ben sem.
Bánki Erik, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője a Turizmus.com kérdésére megerősítette, minden esély megvan arra, hogy a belföldi turizmus jöjjön ki nyertesen a cafeteria járulékterheinek növeléséből. A szakpolitikus elmondta, a kormánypárti frakció szándéka, hogy az Országgyűlés elfogadja azt a módosító indítványt, amely szerint a SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalvány évi 200 ezer forint értékhatárig ugyanazt a kedvezményes járulékterhet viselje csak, mint 2014-ben, de ami a lényeg: évi 450 ezer forintig már ezek a cafeteriaelemek is csak akkor élvezhetik a kedvezményes közterheket, ha rekreációs célra használják fel.
Tehát remélhető, hogy a cafeteria szigorítása alól csak a rekreáció és az üdülés kaphat felmentést.
Forrás: Turizmus.com
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem