Quantcast

Aktuális akciók
Őszi wellness akciókŐszi wellness akciók

Kalandpark épül Mártélyon

2009. 06. 02. 12:11

Fürdőzés
A most kezdődött munkák határideje szeptember 30., de a kalandparkot július elsejétől birtokba vehetik a Mártélyra látogatók. A Mártély melletti Hódmezővásárhelyen pedig termálvízben is fürdőzhetünk! A fürdő Hódmezővásárhely szívében, nagy kiterjedésű, ligetes, parkos környezetben terül el, több szabadtéri termálvizes medence kínál enyhülést a reumatológiai panaszokra.
Az Európai Unió és a vásárhelyi önkormányzat 25-25 millió forinttal járul hozzá ahhoz a kalandparkhoz, amelynek építését Mártélyon, a Bodnár Bertalan Oktatóközpont mellett a május közepén kezdte meg a kivitelező. A DAOP pályázatán aktív turizmus fejlesztésre nyert összegből a mártélyi út elején lévő vámházat felújítják, az üdülőterületen három kerékpártárolót alakítanak ki, kenukat, valamint GPS berendezéseket vásárolnak, amelyekkel megkereshetők lesznek az ártérben elhelyezett "kincsesládák". Kialakítanak íjászpályát, piknikparkot, és maga a kalandpark is úgy épül, hogy azt felnőttek is használhassák, így aktívabb, szórakoztatóbb lehet a mártélyi tartózkodás. Kötélpálya, kötélhíd, mászófal is próbára teszi a látogatók egyensúlyérzékét.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...