Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Különleges élmények egy különleges fürdőben

2020. 09. 23. 12:03
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés

Szeptembertől  ismét éjszakai fürdőzéssel is várja a látogatókat a különleges, Makovecz Imre tervei alapján készült, épületben működő makói fürdő. A 18 medence és a szaunavilág alig két órás autózással Budapestről is könnyen elérhető.

A makói Hagymatikumot 2018-ban a Luxury Travel Guide az „Év Családbarát Fürdője” megtisztelő címmel tüntette ki, majd 2019-ben a termálfürdő.hu által tartott szavazáson kedves Vendégeinknek köszönhetően elnyertük „Az év regionális fürdője 2019.” díjat is.

 

Gyerekeknek álmodták

Nem véletlenül nyerte el 2018-ban a Hagymatikum a Luxury Travel Guide az „Év Családbarát Fürdője” címét. Itt a legkisebbek minden igényére figyelnek! A Hagymanó gyermekbirodalomban nemcsak mesefigurák és a kicsiknek is biztonságos medencék, hanem pelenkázó és altató hely is van. Itt valóban nyugodtan játszhat és pihenhet a család minden tagja. Aki ráun a pancsolásra, az a játszószobában foglalhatja el magát. A Hagymanó a gyerkőcök zárt csodavilága. 

 

Beltéri csúszda a fedett élményfürdő gyerekvilágában a Makói Hagymatikumban

Beltéri csúszda a fedett élményfürdő gyerekvilágában

 

 

Egészségre termett

Legyen szó egészség megőrzésről vagy gyógyulásról, a Hagymatikum számtalan lehetőséget kínál! A TB által finanszírozott kúrák, balneoterápia és kényelmes pihenőhelyek várják a gyógyulni vágyókat, ahol a jótékony makói gyógyvízben eltöltött idő után szusszanhatnak. 

Természetesen a wellness kezelések széles palettája is elérhető a Hagymatikumban! Masszázs és szauna is a vendégek rendelkezésére áll, ez utóbbiból nyolc különböző félét is kipróbálhatnak az érdeklődők. 

Szabadtéri gyógymedencék a Makói Hagymatikumban
Szabadtéri gyógymedencék
 

Nyugi és pezsgés

A Hagymatikumban pontosan tudják, hogy ahány vendég, annyiféle igény. Van, aki azt várja a fürdőtől, hogy relaxálhasson, kipihenje a mindennapi stresszt. Nekik a gőzfürdő, a pihenőágyak mellett a Nyugi-bár lesz a kedvencük. Itt frissítők és koktélok valamint teraszok adnak lehetőséget a tökéletes kikapcsolódásra. 

Azoknak sem kell aggódniuk, akik inkább a mozgalmas, partykkal, bulikkal tarkított üdülést kedvelik. A fürdőben színes programokkal várják őket. Idén szeptember elsejétől ismét éjszakai fürdőzéssel teszik izgalmasabbá a hétvégéket. Szombatonként fél nyolctól egészen éjfélig látogatható a Hagymatikum, pontosabban az éjjel is nyitva tartó kül- és beltéri gyógymedence valamint a benti élménymedence. Havonta legalább egyszer pedig dj-k és habparty változtatja szórakozóhellyé a makói fürdőt.

 

Ősszel is nyaralás

A fentiekből jól látszik, hogy a Hagymatikum minden korosztályt és minden igényt ki tud elégíteni. Éppen ezért, ha a nyár munkával telt vagy túl sok feszültséget hozott az iskolakezdés, akkor az őszi szünetben vagy akár előtte egy hétvégi napon, érdemes kiruccanni ide a családdal, barátokkal, relaxálni, feltöltődni, hogy új erővel vághassunk bele a télbe. 

 

A Makói Hagymatikum egész évben várja a látogatókat

 

Pihenőterasz a fedett gyógymedencék fölött a Makói Hagymatikumban

 

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem