Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Ma végre elszabadult valami a Dunán

2014. 10. 31. 13:47

Fürdőzés
Október utolsó napján szárnyashajó indul a Mahart a mohácsi kikötőjéből a fővárosba. Az öt órás utat - a Duna mentén több várost is érintve - reggel nyolc és délután egy óra között teszi meg.
A jövő titka, hogy ez csak egyszeri alkalom lesz-e, vagy esetleg lesz folytatása is, ugyanis már korábban is volt hasonló kezdeményezés. Egy biztos, a mostani útra minden jegy elkelt. A hajó Baján, Kalocsán, Solton és Százhalombattán is megáll meg, azonban nem indul azonnal tovább, a menetidőt a kikötések több mint egy órával növelik meg. A végállomás Budapesten a Vigadó tér. A hajóútért a felnőtteknek ötezer, míg tizenkét év alatti gyerekeknek ennek a felét kell fizetnie.
A Dunán különleges élményt jelent egy hajó fedélzetén utazni, a szárnyashajó azonban nemcsak gyors, de elegáns és kényelmes is. És hogy miből származik az ötlet, hogy újra járjanak személyhajók a Dunán? Évről évre egyre több turista érkezik a folyó hullámain, az üdülőhajók utasai mintegy kétszázezer külföldi, elsősorban a főváros nevezetességeire kíváncsi turista. A cél, hogy a Duna menti vidéki városok is bekapcsolódjanak a víziturizmusba, ennek érdekében a jövőben nagyobb hangsúlyt kap a kikötőfejlesztés, valamint a belföldi személyhajó-forgalom újraindítása.
Forrás: Turizmus Online
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem