Már a rómaiak is ezt csinálták Magyarországon

Hazánk területén még a rómaiak rakták le a fürdőkultúra alapjait, ennek a maradványait láthatjuk például Aquincumban is. A középkorban némi visszaesés történt, elsősorban az ispotályokban lehetett fürdőkkel találkozni. Az igazi fellendülés a török hódoltsággal érkezett meg, de ehhez szükség volt hazánk kiváló természeti adottságaira is. Magyarország egy "termál tengeren úszik", nem véletlenül írta Evlia Cselebi "ha egy utazó leböki a sétapálcáját Magyarország bármely pontján, akkor ott a felszínre termálvíz fakad."

A Habsburg uralom idején maga a fürdés ugyan nem volt "divat", mivel erkölcstelennek tartották, azonban az ivókúra annál inkább. Mária Terézia és II. József császár regnálása idején indult meg az ásványvizek palackozása és távkereskedelme. A magyar fürdőfejlődés "aranykorának" pedig az 1850-es évektől 1918-ig terjedő időszakot nevezik. A 19. században kezdődtek a termálvízkutatások, például Harkányban és a Széchenyi fürdő területén is. A 20. században már elsősorban olajfúrások alkalmával bukkantak termálvízre, ekkor fedezték fel Zalakarost, Hajdúszoboszlót, Büköt és Sárvárt.

2001-ig a fürdőkhöz nem érkezett semmilyen érdemi támogatás, ekkor az első Széchenyi Terv keretében kaptak végre jelentősebb segítséget. Az Új Széchenyi Terv is lényeges célként jelöli meg a geotermikus források kihasználását. Ez valóban fontos feladat, hiszen "ha létezik varázslat ezen a bolygón, egészen biztosan a vízben rejtőzik" - zárta előadását Eiseley szavaival Printz-Markó Erzsébet.