Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Megduplázódhat a Máltára utazó magyarok száma

2013. 11. 12. 12:59

Fürdőzés
Míg tavaly megközelítőleg 7500 honfitársunk utazott Máltára, idén már augusztusban majdnem 10 ezer főt mutatott a számláló ? számolt be az örömteli növekedésről Hangya Edina képviseletvezető, aki abban bízik, év végére megduplázódhat a tavalyi forgalom.
A növekedés részben a 2-2,5-szeresére növekedett légi fuvarozói kapacitásnak köszönhető. Az Air Málta a főszezonban (áprilistól október végéig) heti egy járatot üzemeltetett 180 fős kapacitással, a forgalmat júniustól szeptember végéig keddi napon második gép egészítette ki. A desztinációt idén május óta heti kettő, illetve a főszezonban három járattal repülő Wizz Air téli úti céljai között megtartotta a szigetet, sőt, a jövő évben a járatok számának növelését tervezi.
Hangya Edina hozzátette: a számokat a Máltán munkát vállaló körülbelül 1000 fő (illetve az őket látogatók) is javítják, de ez önmagában nem ront a pozitív eredményen, melynek köszönhetően Magyarország a korábbinál jelentősebb szerepet kap a szigetország promóciójában.
Turizmus.com
 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem