Aktuális akciók
Őszi akciókŐszi akciók Őszi napok fürdőinkbenŐszi napok fürdőinkben Gyermekbarát ajánlatokGyermekbarát ajánlatok Karácsonyi ajánlatokKarácsonyi ajánlatok További ajánlatok

Megépülhet a termálfürdő Bábolnán

2018. 10. 10. 20:10
Forrás: Termál Online
Fürdőzés
Csak szabadtéri medence  - két gyógyvizes, egy termál-, egy élménymedence és két gyerekmedence - lesz a fürdőben. Később uszodát is terveznek. A bábolnai termálfürdő a tervek szerint egész évben nyitva lesz majd.
Több mint 3 évtizede fogalmazódott meg először a Komárom-Esztergom megyei Bábolnán, hogy termálfürdőt építenének. Ennek érdekében még 1983-ban két kutat is fúrtak, az egyik 38, a másik 51 Celsius-fokos vizet adott. Utóbbi kút 1200 méterről érkező vizét próbafürdetések nyomán gyógyvízzé nyilvánították, de idáig nem hasznosították.
Ennek ellenére, az elmúlt években a gyógyfürdő megépítésének számtalan elképzelése közül egy sem valósult meg. Az ügyben fordulat kb. 3 évvel ezelőtt történt, amikor is megszületett a koncepció arról, hogy a városi sportcsarnok melletti területen építik fel a fürdőt, és hozzá távvezetéken viszik majd a termálvizet.
Megépülhet a termálfürdő Bábolnán
Még inkább biztosra vehető, hogy hamarosan termálfürdő épül Bábolnán, ugyanis a fürdő építésére kiirt közbeszerzési pályázatnak már nyertese is van, egy debreceni cég. (A Dehir.hu írt a Közbeszerzési Értesítőben olvasottakról először) A 1,8 milliárd forintos építkezés költségét a bábolnai önkormányzat tulajdonában lévő társaság önerőből, állami támogatásból és hitelből teremti elő.
A Termál Online pontokba szedte, mit lehet már tudni a majdani termálfürdőről. A következőket:
  • Egész évben üzemelni fog, a medencék szabadtériek lesznek, viszont zárt pihenőteret is kialakítanak, ahonnan ki lehet majd járni a medencékhez.
  • Egy tanuszodát is építenének a termálfürdő mellé a későbbiekben.
  • 2 gyógyvizes medence, 1 termálmedence, 1 élménymedence, 1 gyermekmedence és 1 tocsogómedence a legkisebbeknek: így fest a medencekínálat.
  • A fentiek közül a két gyógyvízzel töltött medence és a termálmedence a téli időszakban is nyitva lesz, a többi csak nyáron üzemel.
  • A fürdő téli kapacitása 250 fő, a nyári kapacitása pedig 500-600 fő lesz.
  • Éttermet és kávézót is kialakítanak, valamint egy közel 100 férőhelyes parkoló is épül.
  • A fürdő megnyitásának ideje még bizonytalan, de a korábbi, bábolnai fürdővel kapcsolatos hírekben 2019 vége, vagy 2020 eleje szerepelt.
Látványterv forrása: Termál Online

Szóljon hozzá