Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Ne hagyja veszni SZÉP-kártya feltöltéseit: fürdőbelépőt mindhárom zsebből vásárolhat

2017. 05. 09. 07:50
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
Igyekeznie kell a cafetéria kártyával rendelkezőknek, ugyanis május végéig maradt idejük arra, hogy elköltsék a 2015-ös év során feltöltött pénzösszegeket. Fürdőbelépő remek választás lehet, hiszen az a SZÉP-kártya mindhárom alszámlájáról megvásárolható.
Alig több mint három hete maradt azoknak, akik eddig még nem használták fel a Széchenyi Pihenőkártyájukra 2015-ben utalt összegeket. Május 31-e után ugyanis, az el nem költött pénzt a kártyakibocsátó bankok visszautalják a munkáltatónak.
Nem tudja pontosan, mennyi pénz van a SZÉP-kártyáján? A kártyakibocsátó bank oldalán könnyen és gyorsan lekérdezheti, pihenőkártyájáról mikor, kinek a részére, mennyi pénzt utalt vagy fizetett ki. Azt is innen tudhatja meg, van-e még 2015-ös feltöltése.

Fürdőzni mindhárom zsebből lehet

Kellemes és praktikus választás lehet egyszerre egy hazai termálfürdőben elkölteni a kártyán lévő pénzt, hiszen fürdőszolgáltatásokért a Széchenyi Pihenőkártya valamennyi zsebéből  - szálláshely, szabadidő, vendéglátás alszámláról is  - fizethetünk.
TIPP: Kattintson a képre, és válasszon magának egy fürdőt a listából, ahol elköltheti a SZÉP-kártyáján maradt összeget!
Ne hagyja veszni SZÉP-kártya feltöltéseit: fürdőbelépőt mindhárom zsebből vásárolhat

Fürdőzni mindig jó program: előre is válthat belépőt

Legalább 10 okot bárki fel tud sorolni, miért is szeret fürdőzni. A teljesség igénye nélkül már mi is összeszedtük, miért érdemes rendszeresen fürdőbe járni. Itt olvasgathat minderről.
Előfordulhat azonban, hogy sokan, bármennyire is imádnak mártózni, a SZÉP-kártyán lapuló összegükből – tekintve, hogy tényleg közel a levásárlás határideje – sem tudnak már a hónap végéig hódolni eme kedvtelésünknek. Számukra van egy jó hírünk: egyes fürdőkben lehetőség van előre váltott belépőket vásárolni akár Széchenyi Pihenőkártyával is. Ha egy nagyobb összeg vár még elköltésre, érdemes megfontolni a fürdőbérlet vásárlását is.
Több millió forint maradt a SZÉP-kártyákon. Bizonyára senki sem szeretné, hogy május 31-e után, egy ilyen cikket olvasva kapjon a fejéhez, hogy ő sem költötte el juttatásait. Még bosszantóbb lenne ez a tudat úgy, hogy akár fürdőbe is mehetett volna a pénzből. Ne késlekedjen hát ön sem! A Magyar Fürdőszövetség valamennyi tagfürdőjében felhasználhatja kártyáját.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem