Egyelőre nem építkezik Orfűn az egykori Postabank-vezérhez, Princz Gáborhoz is köthető cég, a megye viszont megkezdi az 1,3 milliárdos aquapark építését.
Az Országpark Kft. egy 200 szobás, háromcsillagos wellness hotelt építene, valamint látványparkot alakítana ki Európa híres épületeinek méretarányos, többméteres makettjeivel az üdülőfaluban, mintegy kétmilliárd forintos fejlesztést végrehajtva. A beruházó képviselője, Princz György most viszont azt nyilatkozta, egyelőre leálltak a beruházással. A döntésükben nemcsak a jelenlegi vészes gazdasági helyzet játszott szerepet, de az is, hogy az előzetes terveiket két alkalommal is visszadobta a tervtanács.
Eközben Orfűn a tervek szerint aquaparkot hoznának létre a jelenlegi strand helyén. A megyei önkormányzat az idén megkezdi az 1,3 milliárdos aquapark építését. Az Orfű közeli Magyarhertelenden pedig a Hertelend Kft. fejleszti tovább a termálfürdőt. A gyógykert jelenleg is működik, májusban azonban megnyitják az ötmedencés strandot, amely tavaly még két gyermekmedencével üzemelt. Ráadásul októberben egy fedett létesítményt is átadnak, szintén öt medencével.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...
A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén.
Megnézem