Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Receptre is felírható a mofettakezelés

2012. 07. 11. 10:21
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
Augusztus 1-jétől a társadalombiztosítás támogatja az úgynevezett mofetta-, vagyis a szén-dioxidos szárazfürdő-kezelést, amely Magyarország egyetlen gyógygázfürdőjében, Mátraderecskén érhető el - közölte a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője az MTI-vel.
Horváth László kormánymegbízott hangsúlyozta: az erről szóló kormánydöntés új fejezetet nyithat, mind a Magyarországon nyilvántartott mintegy egymillió érbeteg, mind pedig a település életében.
A döntés nyomán a jövőben 85 százalékos társadalombiztosítási támogatással vehető igénybe a mofettakezelés, vagyis "felírható receptre".
A mellékhatások nélkül gyógyító gáz elsősorban a magas vérnyomással, illetve az érszűkületi problémákkal küzdő betegeknek nyújt segítséget. A kormánymegbízott úgy véli, hogy a döntés nem csupán a gyógyulni vágyóknak lehetőség, hanem a település számára is alkalom a gyógyturizmus fellendítésére - annál is inkább, mert a társadalombiztosítás a Mátraderecskére történő utazást is támogatja a jövőben.
Horváth László emlékeztetett arra, hogy 1992-ben pánik tört ki, amikor feltört a szén-dioxid gáz a településen; még a kilakoltatás gondolata is felvetődött. Azóta a katasztrófaturizmust felváltotta a gyógyturizmus, hiszen 1999-ben gyógygázzá minősítették a feltörő vulkáni kigőzölgést, és a Széchenyi Terv támogatásával 2001 és 2003 között megépült Magyarország egyetlen gyógygázfürdője.
A társadalombiztosítási támogatás előkészítésének lendületet adott, hogy az elmúlt évben megjelent az egészségügyért felelős tárcának az a rendelete, amely keretet biztosított a kezelések árát megállapító ártárgyalásoknak - mondta a kormányhivatal vezetője.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a térségben egy teljes egészségturisztikai vertikum jön létre, a mátraderecskei mellett a bükkszéki Salvus-vízre és a parádi timsós gyógyvízre alapozott beruházások megvalósításával.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem