Quantcast

Aktuális akciók
Őszi wellness akciókŐszi wellness akciók Őszi fürdőtippekŐszi fürdőtippek

Az idén is csobbanhatunk!

2024. 01. 31. 08:00
Forrás: termalfurdo.hu
Hotelvilág

Már hónapok óta a hideg, a korai sötétedés és a komor természet vesz körül minket, ami nem tesz jót hangulatunknak, teljesítőképességünknek. A legjobb ellenszere a téli kimerültségnek a pihenés és a meleg víz. Ha szükség van feltöltődésre, néhány nyugis napra, akkor a wellness tökéletes választás. Mutatjuk mi hol pihenjük ki magunkat ilyenkor, év elején.

Gyógyuljunk Hajdúszoboszlón!

Egészen kivételes ajánlattal várja vendégeit a HungaroSpa Thermal Hotel, ahol a hétköznapokra szóló, legalább 4 éjszakás foglalásoknál, a megjelölt időpontokban a szálloda három kezelés díját átvállalja. Így nemcsak a tökéletes kikapcsolódás és a zavartalan pihenés garantált, hanem a gyógyulás, a jobb közérzet felé is tehetünk egy nagy lépést.  

A hotel azért is roppant népszerű a gyógyulást kereső vendégek körében, mert saját wellness részlegén három különböző hőfokú fedett medence üzemel és egy külső, egész évben működő medence is várja a látogatókat. A méltán neves helyi fürdőt kár kihagyni, de ha valaki itt száll meg, akkor az épület elhagyása nélkül is élvezheti a szoboszlói gyógyvíz jótékony hatásait. 

Az idén is csobbanhatunk!

 

Extra élmények Hévízen

Kevés olyan fürdőhely akad hazánkban, mint Hévíz, ahol hűvös időben talán még élvezetesebb a fürdőzés, mint nyáron. A termál tó adta különleges élmény egész évben elérhető, de amikor a tó párája száll a levegőben és kötött sapkában indulhatunk úszni, az ad egy kis pluszt a mozgás öröméhez. 

Ha Hévíz mellett döntünk, akkor a Hotel Palace ajánlata kihagyhatatlan. Egészen március közepéig akár 30 százalékos kedvezménnyel élvezhetjük a szálloda szolgáltatásait. A helyi ízeket felvonultató konyha kínálata mellett, a családok számára komoly vonzerő a “Csemete erdő”, ahol a kicsik játszhatnak és a hotel saját, minden igényt kielégítő, wellness részlege is népszerű. Ha a családi pihenést és a hévízi gyógyvíz jótékony hatását is szeretnénk kiélvezni, akkor a Hotel Palace Hévíz tökéletes választás lehet.

Az idén is csobbanhatunk!

 

Tópart és park a főváros közelében

Sokan keresik a Budapesthez közeli kikapcsolódás lehetőségét, ahová rövid autózással el lehet jutni, de képes feledtetni a magunk mögött hagyott várost és a szürke hétköznapokat. Mindezeknek a feltételeknek megfelel a ráckevei Session Hotel, ahol a céges rendezvények, a családi pihenés és a gyógyvizes élmények is elérhetőek. Mindez alig egy órás autózással elérhető a fővárosból, gőzölgő termál vízzel töltött medencékkel, programok színes kavalkádjával és izgalmas gasztronómiai élményekkel együtt. 

A szálloda csomagjainak főszereplője a félpanziós ellátás mellett a Balinéz stílusú szaunaház és jakuzzi, kilátással a privát tavacskát körbeölelő trópusi kertre. A gyógy-, és termálvíz szerelmesei pedig a helyszínen váltott belépőjeggyel ellátogathatnak a közvetlen kapcsolattal rendelkező Aqua Land Termál-, és Élményfürdőbe, ahol különleges szaunaszeánszokon, éjszakai fürdőzésen és a szabadtéri medencénél filmvetítésen is részt vehetnek.

Az idén is csobbanhatunk!

 

Mindenhol tökéletes kényelem

Negyedik, ajánlatunk annyiban különleges, hogy nem egy szállodára, hanem az Ensana szállodákra szeretnénk felhívni a figyelmet. Az ország népszerű fürdőhelyein, Sárváron, Hévízen és Budapesten, található hotelek arra törekszenek, hogy tökéletes kikapcsolódást biztosítsanak vendégeiknek. Ehhez a gyógyvíz erejét is bevetik, de figyelnek arra is, hogy bőrünk is támogatást kapjon miközben testünk és lelkünk regenerálódik. 
A téli wellnesszés egyik legfontosabb előnye immunrendszerünk erősítése. A rendszeres testmozgás és a wellness tevékenységek, mint például a szaunázás vagy a fürdőzés télen segíthetnek megerősíteni az immunrendszert, hogy jobban ellenálljunk a betegségeknek. Gőzfürdő, infraszauna vagy finnszauna a kedvence? Az Ensana magyarországi szállodáiban többféle szaunatípust is kipróbálhatunk, ráadásul, hetente több alkalommal illatos szaunaprogramokon vehetünk részt.

Az idén is csobbanhatunk!

 

Mediterrán napok Szentgotthárdon

Ha jó az idő, akkor tökéletes kirándulások kiindulópontja, ha hideg van, akkor pedig mediterrán csobbanásra hívogat a Gotthard Therme Hotel & Conference. A szálloda az aktív pihenés szerelmeseinek és a lazulást keresőknek is jó választás. Éveleji ajánlataiknak köszönhetően remek áron próbálhatjuk ki a mediterrán hangulatú fürdőt, ahol minden korosztály talál magának az igényei szerint kialakított medencét, legyen szó gyógyulni vágyó idősekről vagy a pancsolást élvező gyerekekről. A családoknak a kiskedvencüket sem kell otthon hagyniuk, hiszen a négylábú családtagok külön fekhelyet, tálat és jutalomfalatot is kapnak a kutyabarát szállodában.

A fürdő mellett komoly vonzerő az Őrségi Nemzeti Park is, ahol a természeti adottságok mellett érdekes programok is várják a turistákat. 

Az idén is csobbanhatunk!

 

Zalai romantika télen

Kevés bensőségesebb programot tudunk elképzelni, mint egy közös szaunázás egy téli séta után, majd egy pohár forró csokoládé vagy finom bor, akár az ágyban elkortyolva. És ha mindezt egy valódi főúri kastély, kényeztetett vendégeiként élvezhetjük, az valóban a csúcs! Márpedig ez a lehetőség most is nyitva áll! Elég lefoglalni a zalacsányi Batthyány Kastélyszálló Varázslatos téli wellness csomagját és már indulhat is a felejthetetlen kikapcsolódás!

Ha borongós napokat fogunk ki, akkor a kastély wellness részlege nyújt programot, ha pedig kedvező az időjárás, akár bringázni, sétálni is lehet. A hotel animátorai minden korosztálynak készülnek szórakoztató programokkal, így garantált, hogy senki sem fog unatkozni.

Az idén is csobbanhatunk!

 

Különleges büki tél

Bük, a méltán népszerű nyugat-magyarországi fürdőhely, sem maradhat ki a felsorolásból, hiszen sokan keresik és élvezik az itt felszínre törő gyógyvíz jótékony hatását. Ezt az élményt teszik elérhetőbbé a Hotel Piroska szezonális ajánlatai, melyekben közös, hogy a tökéletes kikapcsolódást szem előtt tartva alakították ki őket. 

Választhatunk all inclusive és félpanziós megoldások között, ahogyan azt is eldönthetjük, hogy meglátogatjuk-e az európai hírű fürdőt vagy inkább a hotel kisebb, családiasabb hangulatú, pezsgőfürdőt, nyakzuhanyt és egyéb élményelemeket felvonultató, saját részlegén csobbanunk inkább. Bármelyiket is választja valaki, egészen biztos, hogy az itt eltöltött idő után, kipihentebben és energikusabban fog távozni, mint ahogyan érkezett, mert Bük a feltöltődés fővárosa. 

Az idén is csobbanhatunk!

 

Egy csodás hét Cserkeszőlőn

Ha valaki ki tud szakadni a mindennapok mókuskerekéből egy hétre, akkor a Cserkeszőlőn található Solaris Hotelben a szabadságát tökéletes pihenéssé alakíthatja. A hotel nemcsak egy ajándék éjszakával jutalmazza a 4 napot lefoglaló vendégeket, hanem a helyi fürdő közelségével és superior szobákkal is igyekszik a vendégek kedvében járni. Az itt felszínre törő gyógyvíz mozgásszervi megbetegedésben szenvedőknek és krónikus nőgyógyászati problémákkal küzdőknek is ajánlott. A hotel nem kevesebbet vállal, minthogy biztosítja a kényelem, élmény és kikapcsolódás hármasát és ennek eleget is tesz, aki regenerálódni szeretne az keresve sem talál jobb helyet és kedvezőbb ajánlatot a Solarisénál. Ha ez a fürdőhely még kimaradt, mielőbb érdemes ellátogatni ide. 

Az idén is csobbanhatunk!

 

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...


Katalin nap a Freyában 2024. november 22-24. között!

Szombat este Katalin napi bál, Király Viktor fellépése és élőzene a Freya Band zenekarral a zalakarosi Hunguest Hotel Freya-ban. A jó hangulat mellé garantáljuk svédasztalos ínycsiklandozó vacsoránkat és az élvezetek halmozása mellett a pihenésről sem feledkezünk meg, belépőt biztosítunk Vendégeinknek a Zalakarosi Fürdőbe. Megnézem