Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Ebben bízhatnak a hazai fürdők

2014. 11. 14. 17:21

Hotelvilág
Két feltételnek is teljesülnie kell jövőre ahhoz, hogy növekedjen a hazai fürdők forgalma és árbevétele jövőre - hangzott el a Fürdőszövetség gyulai közgyűlésén.
Ha megmarad kedvezményes adózási sávban a SZÉP-kártya és a 2015-ös nyár jobb időt hoz az ideinél, jövőre 3-5 százalék közti bevétel- és forgalomnövekedést is elérhetnek a magyarországi fürdőhelyek - mondta Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára csütörtökön, az érdekvédelmi szervezet őszi, gyulai közgyűlésén az MTI-nek.
Kifejtette, az idei év első öt hónapja jól indult az ágazat szereplői számára: 7,9 százalékkal növekedett a fürdőszolgáltatások árbevétele és 4 százalékkal a fürdőbelépőt vásárlók száma. A csapadékos nyár azonban visszavetette a várakozásokat, volt olyan fürdőhely, amely a három hónap alatt mindössze 13 napot tudott üzemelni.
Nyáron az egy évvel korábbihoz képest átlagosan csupán 0,5 százalékkal fogadtak több látogatót a létesítmények, viszont a stagnáló forgalom ellenére 5,9 százalékkal sikerült növelniük a fürdőszolgáltatásokból származó árbevételüket - mondta Juhász Szabolcs. Közölte: az év első nyolc hónapjában országosan 16,8 százalékkal emelkedett a SZÉP-kártya felhasználása, a fürdőszolgáltatások átlagosan 11 százalékát egyenlítették ki ezzel.
Fürdővédjegy
Az MTI kérdésére válaszolva Juhász Szabolcs azt is elmondta, hogy a következő évben a fürdővédjegy mint nemzeti tanúsító védjegy használatának elindítása és kiszélesítése lesz az egyik legfontosabb feladatuk. Ezen kívül már a mostani közgyűlésen is foglalkoznak azzal, hogy a fürdőkre vonatkozó, ám mára elavult 1996-os rendelethez módosítási javaslatok fűzzenek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számára. Ebben tényleges módosítás csak jövőre várható - húzta alá.
Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a közgyűlésen arról beszélt, hogy jövői évi terveik között szerepel, hogy a természeti és kulturális értékek bemutatását ötvözzék a magyar áruk és termékek promóciójával, továbbá a hagyományos országimázs kampányok mellett piacspecifikus termékkampányokat is indítanak. E feladatokhoz az állami mellett uniós forrásokat is felhasználhatnak - mondta.
Forrás: MTI
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem