Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Tavaszra elkészül a négycsillagos hotel Hollókőn

2015. 10. 14. 07:03
Forrás: Turizmus.com
Hotelvilág
Összesen 476 millió forintos uniós támogatással 2016 márciusára elkészül a négycsillagos Hotel Hollókő. A szálloda bokrétaavatóját október 1-jén tartották, néhány nappal az Ófalu fejlesztéseinek átadása után, ezzel is jelezve: szorosan együtt kívánnak dolgozni és gondolkodni a helyi szakemberekkel.
A hotelt és környezetét a szállodát vezető ismert szakemberek mutatták be a sajtó képviselői és turisztikai szolgáltatók számára. A hotel igazgatója Paraczky Péter, aki hosszú évekig az Accor csapatát erősítette, értékesítési vezetője pedig Kovács Miklós, aki számos szállodaprojektben bizonyított már, többek között a Boutique Hotel Zarában, vagy a soproni Hotel Fagusban is. Az éttermi igazgató Mészáros Tibor, a konyhafőnök Cseh Gábor.
A kétszintes hotelt úgy tervezték, hogy szépen belesimuljon a tájba, és ne tájidegen komplexumként tornyosuljon a falu felett. Az épület a falu szélén található, Hollókőre megérkezve szinte az első épület, amelyet megpillant a látogató. Domboldalba épül, ahonnan messzire ellátni, a vendégek ablakaikból a dombos-erdős nógrádi tájban gyönyörködhetnek.
A szálloda 68 szobával rendelkezik majd, ebből 51 standard, 10 superior, 4 lakosztály, 2 akadálymentesített szoba, 1 pedig antiallergén. Különlegesség lesz, hogy a lakosztályok közül kettőben jakuzzi, kettőben kandalló teszi majd még kellemesebbé a tartózkodást. A szobákban azon túl, hogy kényelemre és korszerűségre törekedtek, figyelembe vették a világörökségi helyszín jellegzetességeit is, így például egyszerű fehér falak, diófa árnyalatú bútorok és álgerendák idézik a falu házainak egyszerűségét.

Helyi sajátosságok és 420 négyzetméteres wellness

A helyi sajátosságok visszaköszönnek majd másutt is, így például a gasztronómiai kínálatban. A szállodában 160 fős étterem kap helyet, ahol a hazai és nemzetközi ízek mellett a palóc konyha különlegességei is szerepelnek majd az étlapon, exkluzív italkínálat kíséretében, köztük hungarikumokkal.
A hotel földszintjén 420 négyzetméteres wellness is helyet kap, ahonnan szintén szép kilátás nyílik a tájra, és a nagy ablakoknak köszönhetően az lesz a vendégek benyomása, mintha a természetben pihennének. A wellness-részlegben élménymedence, jakuzzi, infra és finn szauna, gőzkabin, szolárium, fitneszterem is lesz.
Az épületben két rendezvénytermet is kialakítottak, egyik 60, másik 80 fős. A szolgáltatások között szerepel még többek között bowling, játszószoba, programszervezés, ingyenes WIFI a hotel teljes területén, laptopkölcsönzés. Érdekesség, hogy a hotel saját kerékpárkölcsönzőt és szervizt is üzemeltet majd, amely nemcsak a szállóvendégeket, hanem a faluba látogató turistákat is kiszolgálja majd.
Nagy figyelmet fordítottak a megújuló energiaforrásokra is, az épület tetején napelemeket helyeztek el, és a támogatást elnyert pályázatban bemutatott költségek 8,31 százalékát megújuló energia-hasznosító berendezések teszik ki.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Hévízi wellness -30%!

Jöjjön júniusban most 30% kedvezménnyel Hévízre a Hotel Európa Fit****superior szállodába, ahol az extra kedvezményes árak mellett 8 beltéri és kültéri úszó-, élmény- és gyógymedence, kétszintes szaunavilág, félpanziós ellátás, változatos programkínálat várja Önt. Ne maradjon le erről az ajánlatról, amely a tökéletes pihenést kínálja most különleges áron! Az ajánlat visszavonásig érvényes.Megnézem