Az egészségturizmus nem csodafegyver?

Az 50 éve a szakmában dolgozó, pályáját szállodaportásként kezdő szakember, aki egyébként az európai vitorlásszövetség elnöke és a magyar vitorlás szövetség ügyvezető elnöke is, továbbá többszörös világ- és Európa-bajnok vitorlázó, az alábbi véleményének közzé tételére kérte a turisztikai szakma vezető orgánumát.

---

"A gazdaság élénkítése elsőrendű érdekünk, alapfeltétele az egymillió munkahely megteremtésének, a válságból történő kilábolásnak, a költségvetés elviselhető mederbe terelésének és nélküle elképzelhetetlen életminőségünk érezhető javulása.

Örvendetes, hogy napjainkban különböző ágazatok vezetői a honlapjaikon szervezett társadalmi vitán túlmutatóan regionális és szakmai konferenciák, konzultációk szervezésével készítik elő a követendő stratégia alapvetéseit, bevonva ezzel a szakmai szervezeteket, önkormányzati vezetőket és a versenyszférát is a tervezésbe.

Ezeken a felületeken megismerhetjük az egyes ágazatok, ezeken belül a turizmus területén alakuló stratégia pillanatnyi alapvetéseit, az újonnan alakult szakmai irányító szervezetek elképzeléseit és képet alkothatunk jövőnkről.

Ma már körvonalazódni látszik az a kép, mely a turizmust, mint a gazdaság élénkítésének egyik pillérét és jelenleg is egyik „húzó ágazatunkat” a folyamat egyik stratégiai szereplőjeként kezelve meg kívánja fogalmazni ágazatunk jövőjét.
Ennek két lényeges eleme az u.n. „egészségipar” kiemelt szerepe és az Új Széchenyi Tervvel kapcsolatos elképzelések. Talán eretnekségnek tűnik, de megpróbálok a pálya széléről (a versenyszférából) vitába szállni az eddig megfogalmazott koncepció egyes elemeivel, bízva abban, hogy még nem késő.

Egészségipar, gyógyító ország

A Magyar Turizmus Zrt. Kutatási Csoportjának felmérése szerint 2009-ben a Magyarországon regisztrált 50 gyógyszálloda és 90 wellness szálloda az összes kereskedelmi szálláshely forgalmához viszonyítva  9,7% vendég számot és 13,4% vendégéjszaka számot könyvelhetett el.

Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy ezekben a szállodákban messzemenően nem csupán gyógyulni, vagy regenerálódni szándékozó vendégek szállnak meg, legalább ugyanannyi M.I.C.E. (konferencia) és még több leisure (turista) céllal utazó vendéget regisztrálnak, akkor nem tévedünk nagyot, ha az „egészségipar” kategóriába sorolható vendégek számát az összes vendéglétszám töredékére, nem több, mint 4%-ra becsüljük . Ha ezt a számot akár sikerülne néhány év alatt megkétszerezni, úgy még mindig csak minimális élénkülést könyvelhetnénk el a turizmus egészét tekintve. Ugyanakkor ismerve az államigazgatás működési mechanizmusát, ez az irányultság mindenképpen gyengítené a turizmus egyéb területeire irányuló figyelmet.

A WHO adatai szerint hazánkban a népesség várható élettartama 7-10 évvel marad el a fejlett országokban regisztrált adatoktól, Líbia, Szíria, Irán és Tonga társaságában Tunéziától kissé lemaradva erősen a középmezőny végére helyeznek minket. (Csehország, Dánia 77, Ausztria, Németország 80, Franciaország 81, Ausztrália 82, Magyarország 73.) A szervezet által rendszeresen publikált egyéb egészségügyi statisztikákkal sem büszkélkedhetünk, sok szempontból a sor végén, vagy annak közelében tanyázunk.

Remélhetőleg az egészségügy reformja és a sport jelentőségének felismerése ezen hamarosan változtatni fog,  ugyanakkor a „gyógyító ország” imázs fentiek figyelembevételével nem tűnik mindenható megoldásnak, még akkor sem, ha gyógyvizeinket (amelyekkel ma már néhány szomszédos ország is dicsekedhet) termékként  kezelve az „egészségipar” fókuszában szerepeltetjük.

Természetesen gyógyvizeink felbecsülhetetlen értéket képviselnek, azok turisztikai vagy egyéb vonzerőként történő hasznosítása alapvető érdekünk, ugyanakkor nem helyettesíthetik a komplex turizmus stratégiát, melynek természetesen eminens részfejezete kell legyen a gyógy- és wellnessturizmus.

A   2001 januárjában indult első Széchenyi terv dinamizálta a gazdaságot, az első FIDESZ kormány utolsó évében uniós felzárkózásunk üteme a korábbihoz képest kétszeresére nőtt.  A turizmus és ezen belül a kereskedelmi szálláshely ágazatban forradalmi változást eredményeztek azok a vissza nem térítendő támogatások, melyek segítségével például a Balaton körül megjelentek az első légkondicionált szállodai szobák, az országszerte megépült, vagy felújított, általában 4 csillagos szintre kategorizált szállodák megnyitásukkor versenyképesek voltak a környező (konkurens) országok hasonló intézményeivel és a szálláshely bevétel addig nem tapasztalt dinamikával nőtt.

Sajnos az ágazat közgazdasági környezetét azóta sem sikerült  szinkronba hozni az európai piac többi szereplőjének szabályozásával (hogy a kirívóan magas energiaárak, a munkabérre rakódó terhek, vagy az üdülési csekk megadóztatása mellet csak a már közhely számba menő Áfa kérdést említsem (a nálunk ágazatunkban alkalmazott 18 – 25%-os ÁFA ma már szinte egyedülálló az Unióban, ahol az átlag 10% alatt van, pl. Franciaország 5,5%; Bulgária – Lengyelország - Németország 7%; Csehország 9%,stb.).

Ebben a közgazdasági környezetben a megépült házak nemhogy innovációra, sokszor még fenntartásra sem képesek, és annak ellenére, hogy megnyitásukkor néhány éve még méltán vehették fel a versenyt a külföldi konkurenciával színvonalban, ár-érték arányban és vonzerő kínálatban egyaránt, lassan visszasüllyednek a korábbi versenyképességi szintre, vagy  az alá.

Ennek eredményeképpen a szállodák kapacitáskihasználtsága Magyarországon 2009-ben további 5%-kal, 48-ról 43%-ra csökkent, számos szálloda kénytelen volt bezárni kapuját (pl. a Balaton fővárosában, Siófokon néhány éve megépült 100 szobás hotel a 2010-évi  szezonban már egy napig sem üzemelt, ma is zárva van!) és a még nyitva tartó házak is sorra jelzik fizetésképtelenségüket a Bankok, az Energiaszolgáltatók, vagy akár a Beszállítók irányába, csak idő kérdése, hogy mikor jutnak siófoki társuk sorsára…

Ilyen körülmények között kétszer is meggondolandó, hogy az Új Széchenyi Terv a pangó piacon új szállodák létesítésére koncentráljon. Inkább a meglévők innovációjának támogatását tűzze ki célul, újra versenyképessé téve szállásiparunkat Európában.

A turizmus gazdaságunk egyik meghatározó szereplője, a GDP közel 10%-át adja, az egyik legmagasabb élőmunka ígényü ágazat (ha multiplikátor hatását is figyelembevesszük a turizmusból több, mint egymillióan kapunk jövedelmet), lényegében a vásárlóerő átcsoportosítása útján  erősíti a fejlett turizmussal rendelkező országokat (máshol költjük el megkeresett jövedelmünket), regionális fejlődésünk talán legjelentősebb faktora, melyet nem lehet kizárólag gazdasági mutatókkal jellemezni, hiszen közvetve hatással van a közlekedés,  mezőgazdaág, infrastruktúra, környezetvédelem, kultúra, országimázs, és még számos más lényeges terület fejlődésére, hazai erőforrásokra épít és mindezeken keresztül talán legjelentősebb befolyásoló tényezője életminőségünknek.

Fejlődését érdemes lenne  átfogó stratégia mentén, egy új turizmus törvénnyel szabályozva előmozdítani."