Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Lótusznapok

Szeged
Hely6726 Szeged, Lövölde út 42.


Lótusznapok
A Lótusznapokon évről-évre a tóban megújuló indiai lótusz virágzását ünnepelhetik a látogatók. Ezen a két napon zenével, tánccal, ízekkel és illatokkal idézik meg a kelet varázsát a Füvészkertben.
Látogatóink megcsodálhatják a lótuszos tavat, mely a japán kertnek is része. Felfedezhetik a tó szigetének kellemes pihenést s kitekintést nyújtó teaházát, ahol a különleges látványhoz az élet folytonosságát jelképező vízesés ad kellemes, nyugtató háttérzenét. A növények szerelmesei Ázsia növényvilágával a Lótusz túrán ismerkedhetnek meg.

Ezúttal egy kerti sétával egybekötött előadás idejére Japán különleges, bennszülött növényvilága kap kitüntetett figyelmet. Jóga-, és harcművészeti bemutatókkal, masszázzsal, henna és arcfestéssel, kézműves vásárral is várjuk látogatóinkat. A keleti kultúrához elválaszthatatlanul kapcsolódó, testi, lelki feszültségoldó módszerekről, technikákról szintén évről-évre színvonalas előadások hallhatók, sőt az érdeklődők jó néhány módszert a helyszínen ki is próbálhatnak.
A program időpontja a termalfurdo.hu rendelkezésére álló információk alapján hivatalosan még nincs kitűzve. A korábbi években az alábbi dátum környékén került megrendezésre a(z) Lótusznapok: július 24.
Mivel hivatalos időpont még nem áll a termalfurdo.hu rendelkezésére, előfordulhat, hogy a következő alkalommal a fenti dátumhoz képest eltérő időpontban (vagy egyáltalán nem) rendezik meg az eseményt. A fenti dátum tehát csak hozzávetőleges tájékoztatásul szolgál a múltbeli adatok alapján.
Pontosabb információval a szervezők tudnak szolgálni. Ehhez kattintson a lenti térkép alatt található linkre.
2024. évi program még nem ismert



Több információ a programról

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...
Szeged
Látnivalók