Szüreti szőlőkapkodó Zalakaroson
Zalakaros

Zalakaroson kézműves vásár és borházak köszöntik a vendégeket és a szüreti felvonulókat. Népzenei együttesek mutatják meg magukat az nagyérdeműnek, a fellépéseket pedig bál zárja. A programokra a belépés ingyenes.
A hagyományos Szüreti Szőlőkapkodó rendezvényt a művészeti együttesek lovaskocsis felvonulásával indítják, a vidám menet bejárja a város egész területét, valódi szüreti hangulatot lopva az utcák mindennapi életébe.
A menet a Gyógyfürdő térig meg sem áll. A téren már nagy tömeg várja a „szüretelőket”, akik énekkel és néptánc műsorral köszönik meg a közönség lelkesedését. A mulatság egész este folytatódik, s természetesen meg lehet kóstolni a finom hazai borokat is.
Ha több napra maradunk a városban, érdemes felfedeznünk szépségeit, mint a fából készült kilátót, ahonnan jó idő esetén tisztán látható és élvezhető a Kis-Balaton, illetve a Balaton-felvidék.
A Szőlőhegy Pincesor régi pincéiben autentikus környezetben lehet megkóstolni a helyi borokat.
A Szőlőhegy Pincesor régi pincéiben autentikus környezetben lehet megkóstolni a helyi borokat.
A Zalakarosi Fürdő pedig nem csak gyógyulást, hanem erőt és élményt is ad a családnak az év minden napján.
A program időpontja a termalfurdo.hu rendelkezésére álló információk alapján hivatalosan még nincs kitűzve. A korábbi években az alábbi dátum környékén került megrendezésre a(z) Szüreti szőlőkapkodó Zalakaroson: szeptember 11.
Mivel hivatalos időpont még nem áll a termalfurdo.hu rendelkezésére, előfordulhat, hogy a következő alkalommal a fenti dátumhoz képest eltérő időpontban (vagy egyáltalán nem) rendezik meg az eseményt. A fenti dátum tehát csak hozzávetőleges tájékoztatásul szolgál a múltbeli adatok alapján.
Pontosabb információval a szervezők tudnak szolgálni. Ehhez kattintson a lenti térkép alatt található linkre.
2024. évi program még nem ismertMivel hivatalos időpont még nem áll a termalfurdo.hu rendelkezésére, előfordulhat, hogy a következő alkalommal a fenti dátumhoz képest eltérő időpontban (vagy egyáltalán nem) rendezik meg az eseményt. A fenti dátum tehát csak hozzávetőleges tájékoztatásul szolgál a múltbeli adatok alapján.
Pontosabb információval a szervezők tudnak szolgálni. Ehhez kattintson a lenti térkép alatt található linkre.
Több információ a programról
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...