Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Feltárul a magyar erdők titka

2015. 09. 27. 17:42
Forrás: Turizmus.com
Útitárs
A 19. Erdők Hete rendezvénysorozaton országszerte több mint 150 programot kínálnak a szervezők közös kincsünk, a magyar erdők megismerésére.
2015. szeptember 28. és október 4. közötti Erdők Hete rendezvényeinek célja, hogy erdeinket, a fenntartható erdőgazdálkodást az erdészek értő módon mutassák be a nagyközönség számára. Az egyes események tematikája az erdészeti erdei iskola hálózat intézményeire és oktatási programjára épül – idén az erdők megújulásával kapcsolatos ismeretek kerülnek előtérbe.
A rendezvényeken megtudhatjuk, hogyan is születtek az ország erdei, mely fafajok képesek gyökereikről kihajtani, vagy éppen, hogy milyen „sebességgel” vándorolnak az erdők a klimatikus változások hatására.
A nyitórendezvény szeptember 28-án a Zala megyei Csömödéren lesz, ahol az erdei kisvasúton működő, Magyar Termék Nagydíjjal elismert Zakatoló Erdei Iskola programjain vehetnek részt az érdeklődők.
A kifejezetten gyerekeknek szóló programok mellett – mint amilyenek az erdei iskolai szakvezetések, vagy a játékos erdei tanórák – számos felnőtteknek szóló és családi rendezvény is lesz. A Körösök mentén a muzsika hangjai is felcsendülnek az erdőben, de lesz erdészeti nyílt nap, arborétumi séta, fafaragó kiállítás és az éjszakai égbolt csillagaival is megismerkedhetnek az érdeklődők. 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem