Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Így nyaral a magyar

2015. 06. 29. 09:10
Forrás: Turizmus Online
Útitárs
Bár a megkérdezettek fele hosszabb nyaralást is tervez idén, a munka utáni programok is népszerűek nyáron – derül ki a CIB Bank nyári pihenési és utazási szokásokat vizsgáló reprezentatív kutatásából.
Hatból egy magyarnak a nyár csak egy évszak a négy közül, a többség számára azonban a pihenésről szólnak ezek a hónapok. A feltöltődéshez a megkérdezettek közel háromnegyedének legalább pár napos kikapcsolódásra szüksége van, de 47 százalékuk szerint ez csak és kizárólag hosszabb szabadsággal képzelhető el – derült ki a CIB Bank friss, országos, reprezentatív kutatásából, amely a nyári pihenési és utazási szokásokat vizsgálta.
A válaszadók több mint fele számol legalább egy, öt napnál hosszabb távolléttel, 35 százalék egyetlen nagyobb vakációt tervez, míg 17 százalék kettőt vagy annál is többet. A megkérdezettek mindössze 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem megy az idén szabadságra. Negyedük rövidebb időre kéri el magát, de legalább kétszer, vagy akár háromszor-négyszer a nyáron.

Színes nyári esték

A nyári estéken a válaszadók fele szívesen mozdul ki a barátokkal vagy a családdal, a legtöbben legalább heti 2-3 alkalommal mennek el otthonról, 23 százalékuk hetente egyszer, és ugyanennyien havonta több alkalommal. A nyári programokra átlagosan egy este mintegy ötezer forintot költenek, ám a kiadások jelentős szórást mutatnak: a válaszadók majdnem 50 százaléka kétezer forintnál többet, de hatezernél kevesebbet fordít az esti kimozdulásra, míg minden tízedik megkérdezett legalább tízezer forintot szán a szórakozásra.
Nem meglepő, hogy nyáron a válaszadók előszeretettel választanak szabadtéri programokat, tesznek sétát a városban vagy keresnek fel vendéglátóhelyeket munka után: közel felük jelölte meg ezt esti programnak, míg több mint negyedük szívesen jár moziba, ötödük pedig többet sportol a szabad levegőn.

Sokan a strandra is bankkártyával mennek

Rövidebb üdülések esetén leginkább belföldi az úti cél, toronymagasan vezet a Balaton és környéke (68 százalék), második helyezett Észak-Magyarország (38 százalék). Akik hosszabb szabadsággal is terveznek, fele részben utaznak külföldre is: ebben az esetben Horvátország a legnépszerűbb, nem sokkal marad el Görögország, a dobogó harmadik helyén pedig Ausztria és Olaszország osztozik.
A kutatás szerint kirándulásra a válaszadók 86 százaléka visz magával bankkártyát, míg a strandra 45 százalék. Legjellemzőbb a bankkártyával történő fizetés a mozikban és színházban. Vendéglátóhelyen a megkérdezettek több mint fele szokott esetenként bankkártyával fizetni, míg negyedük jellemzően azzal fizet. Belföldön átlagosan háromezer forint alatt hajlamosabbak a válaszadók készpénzzel fizetni. A megkérdezettek fele készpénzt és bankkártyát is egyenlő arányban használ, 28 százalék áll inkább a készpénz és 22 százalék inkább a bankkártya oldalán. A készpénzben hívők szerint ez a kényelmesebb, miközben a bankkártyát használók ugyanezt állítják a saját fizetőeszközükről.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem