Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Ilyen még nem volt! Hévizibivaly Duatlon november 27-én!

2021. 11. 11. 13:15
Forrás: termalfurdo.hu
Útitárs

Egy különleges duatlon versenyre kerül sor Hévízen az első Adventi hétvégén, november 27-én. 9 órától kezdődő rajttal, egymás után percenkénti indítással, a Hévízi-tó lefolyásán a Hévíz-patakon 10 km evezés, majd vissza a Hévízi-tóig, 10 km futás vár az indulókra a novemberi hóesésben vagy napsütésben. Egyedülálló versenynek ígérkezik.

Kiket várnak a duatlonra?

A terep nem nehéz, a táv nem is túl hosszú, a patak biztonságos, ám mégis élményteli, a parton pedig a szintkülönbség elhanyagolható, így amatőr résztvevők könnyen teljesíthetik az összesen 20 km-es távot.
A versenyzők érkezhetnek egyénileg vagy 2-3 fős csapattal is. Az egyéni nevezők hozzák magukkal a vízi járművet (kajak, kenu, SUP), a 2-3 fős csapatban versenyzőknek pedig lehetőségük van a nevezéskor előzetesen lefoglalt kenuval evezni. Az első körös kihívás a vízinövényekkel benőtt patakmederben hidakkal keresztezett szakaszon eljutni Fenékpusztáig, ahonnan rövid frissítővel indulhat a verseny második része, a futás.

Ilyen még nem volt! Hévizibivaly Duatlon november 27-én!


Mind az evezés, mind a futás alatt több helyen lehet majd szurkolni: a rajtnál, a patak melletti partszakaszon, a fenékpusztai kiszállónál, valamint természetesen a Hévízi Tófürdő befutó területén, ahová aznap a szurkolókat ingyenesen beengedik a Fürdő területén kialakított szurkoló zónába.
Ezen a napon a versenyzőknek és kísérőiknek lehetőségük lesz kedvezményes Tófürdő belépőjegyet vásárolni és csobbanni egyet a 30 fokos termálvízben. A rendezvény napjának délutánján kezdődik el az Adventi vásár is Hévíz belvárosában.
 

Hol és hogyan lehet nevezni a versenyre?

Az eseményre jelentkezni két módon lehet. Feltétel a versenykiírás pontos megismerése, ami Hévíz honlapján található meg EZEN a linken. Nevezni ezt követően lehet egy online nevezési felületein ITT és természetesen személyesen a Hévízi Tourinform Irodában, a hét minden napján, munkaidőben 9:00 és 17:00 között.

Ilyen még nem volt! Hévizibivaly Duatlon november 27-én!


Miért zöld a rendezvény?

A versenyt a szervezők igyekeznek a lehető legzöldebbé tenni. A csapatokat arra bíztatják, hogy legfeljebb egy járművel érkezzenek a helyszínre, hozzanak magukkal tányért, evőeszközt, saját kulacsot. A verseny a Balaton Felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi területen valósul meg. A versenyzők rajtcsomagja is az ökoszemlélet jegyében készül el; a befutóérem fémből lesz, a nyeremények tárgyak helyett élmények lesznek.

Ilyen még nem volt! Hévizibivaly Duatlon november 27-én!


Mit ér a jó eredmény?

Elsősorban egy felejthetetlen élményt, vidám hangulatot, a természetben töltött szabadidő és a mozgás örömét. Mindenki, aki limitidőn belül, 16:00 óráig befut a célba befutóérmet és egy meleg levest kap. A legeredményesebb, leggyorsabb versenyzők hévízi wellness pihenéseket nyerhetnek a Hotel Európa Fit, a NaturMed Hotel Carbona, az Ensana Thermal Hévíz Health Spa, a Kolping Hotel Spa & Family Resort, a Bonvital Wellness & Gastro Hotel, a Hotel Spa Hévíz, a Hotel Palace Hévíz, a Hotel Sante és a Korona Étterem és Panzió felajánlásában.
 

A jövőbeni tervek:

A Hévízibivaly a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft., a Balaton Felvidéki Nemzeti Park és több civil szevezet, mint a Vidra Vizitúra és a Vadlán Ultra Terep Csapata kezdeményezésére, hagyományteremtő jelleggel indul el 2021-ben.


 
A létszám 250 főben limitált, így érdemes a nevezést mielőbb megtenni.
 
További információk:
www.heviz.hu ǀ [email protected] ǀ +36 83 540 131

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...


Hévízi wellness -30%!

Jöjjön júniusban most 30% kedvezménnyel Hévízre a Hotel Európa Fit****superior szállodába, ahol az extra kedvezményes árak mellett 8 beltéri és kültéri úszó-, élmény- és gyógymedence, kétszintes szaunavilág, félpanziós ellátás, változatos programkínálat várja Önt. Ne maradjon le erről az ajánlatról, amely a tökéletes pihenést kínálja most különleges áron! Az ajánlat visszavonásig érvényes.Megnézem