Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Három ital, ami felpörgeti a fogyást

2016. 03. 15. 08:10
Forrás: termalfurdo.hu
Egészség
Az egészséges táplálkozás és a sport mellett ezek az innivalók remekül felpörgethetik a zsírégetést.
Sok fogyni vágyó számára vált reggeli rituálévá a citromos víz szürcsölése. A rossz hír azonban sajnos az, hogy a víztől önmagában, vagy egyéb varázsitaloktól nem fognak csak úgy leolvadni rólunk a kilók. Ennek ellenére, egészséges életmóddal összekötve egyes italok adhatnak lendületet fogyókúrás erőfeszítéseinknek. Mutatunk három „levet”, amit érdemes elkezdeni szürcsölni.

Kávé

Ha elfogyasztunk két vagy három csészét ebből a természetes energiaitalból edzés előtt, hosszabban és keményebben tudunk majd edzeni, mintha egyáltalán nem vettünk volna magunkhoz koffeint; ebből kifolyólag több kalóriát is égetünk. A kávét azonban csak feketén érdemes fogyasztani, hiszen a cukorral és a tejszínnel szinte le is nullázzuk a pozitív hatását.

Jeges víz

Ha már meguntuk a citromfacsarást, dobjunk inkább pár darab jégkockát a vízbe. A hideg italokkal arra késztetjük szervezetünket, hogy több energiát égessen, mint egyébként szokott. Napi hét deciliter jeges vízzel akár 100 extra kalóriát is égethetünk. Ha mindennap elfogyasztjuk ezt a mennyiséget – torokgyulladás nélkül –, akkor akár 4,5 extra kilót is leadhatunk.

Zöld tea

Nem elég, hogy a zöld tea gyakorlatilag kalóriamentes, de még a zsírégetést és a fogyást is segíti. Egy a Journal of the American College of Nutrition-ben publikált tanulmány szerint azok, akik napi négy csésze zöld teát ittak két héten keresztül, átlagosan két és fél kilóval többet fogytak, mint akik csak vizet szürcsölgettek. A zöld tea kivételes hatása mögött feltehetően a katechin nevű antioxidáns és a koffein kombinációja áll. Fogyasszuk frissen, forrón és cukor nélkül.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem