A 19. századi fürdőélet aranykora és rejtelmei

2020. 01. 31. 12:04
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőtörténet
Melyek voltak a Monarchia kedvenc fürdőhelyei, ahova a kor leghíresebb arisztokrata családjai jártak? Kik voltak a korabeli fürdő vendégei, miért voltak ennyire népszerűek a gyógyhelyek, és mivel szórakoztatták az éppen ott fürdőzőket?

A fürdőfejlődés aranykora

A 18. század végén még elsősorban a gyógyulást keresők jártak a gyógyvizek mellé. A 19. század elejére újfajta idegenforgalmi mobilitás indult meg hazánkban: egy-egy üdülőhelyet már nem kizárólag egészségügyi szempontok miatt kerestek fel. Hozzájárult ehhez a napóleoni háborúk okozta gazdasági fellendülés. A nemesség egy része már nem akart nyári dologidőben otthon tartózkodni, hanem szeretett volna fokozatosan egy polgárosultabb életformát kialakítani magának. Nem elhanyagolandó tény, hogy gyógyfürdőink általában jóval olcsóbbak voltak, mint akár az osztrák birodalom más országaiban fekvők, nem is beszélve a nyugat-európaiakról. Az ország fürdőhelyeit 1863-ban felmérték, és minősítették. 30 fürdőt találtak elsőosztályúnak, még többet másodosztályúnak, amellyel nagyon előkelő helyet foglaltak el az örökös tartományok között. Az elsőosztályúak között említik Balatonfüredet, Parádot, Pöstyént. Az 1880-as éveket mindenképp a történelmi Magyarország fürdőfejlődésének aranykoraként kell megneveznünk. Mi okozta a robbanásszerű fejlődést? Elsősorban a Kárpát-medence geológiai adottságai adták meg az alapot, hiszen szinte az ország minden nagyobb tájegységében, a Felvidéken, Erdélyben, Dél-vidéken, Dunántúlon, Nyugat-Magyarországon felszínre kerültek az ásványi anyagokban gazdag gyógyító hideg és meleg forrásvizek.
Pöstyén termálfürdő
Pöstyén régen

Hírességek a hazai fürdőkben

A magyarországi gyógyfürdők közönsége a határokon belülről érkezett. A nem magyar illetőségűek többsége a Habsburg-birodalom örökös tartományaiból jött. A nyugat-európai utazó igencsak ritkaságnak számított, amiben szerepet játszottak a vámhatárok, a pénzváltás körüli bonyodalmak, a nyugat-európainál alacsonyabb színvonalú szolgáltatások. Rendszeres külföldi látogatók nagyobb számban csak három helyen voltak kimutathatók: a lengyelek Bártfafürdőn, Új-Lublón, a románok Előpatakon, valamint az északi szomszédok lendítették fel a Sáros megyei fürdőt. A hazai politikai reformok kora nálunk is elindult, akkor éppen az itthoni táj szépsége, és múltja jelentett egyre nagyobb vonzerőt, ezért sokan választották már tudatosan a hazai fürdőket. Nemcsak a hazai táj, hanem a hazai történelem iránti érdeklődés is fokozódott ebben az időben. Szinte minden fürdőleírás megkísérelte összeszedni az adott hely legérdekesebb történeti adatait, amelyek a fürdő régiségét is igazolták. Elsősorban a római és a török hagyományokat elevenítették fel, de egyre többet foglalkoztak a magyar előidőkkel is. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az 1848 előtti magyar irodalom számos novellájában vagy regényében feltűnik a fürdő, mint a kor társasági életének divatos színhelye.
Természetesen az arisztokraták sokaknak példaképül szolgáltak, így elég sokan ezen fürdőhelyek felé vették az irányt. Ebben a korban már megtaláljuk a Zichy, Festetics, Podmaniczky, Ráday, Landerer családot. Az ismert neveken túl pesti görögök, párizsi grófok, kereskedők, tiszttartók, ügyészek éppúgy üdültek például Füreden.
A 19. századi fürdőélet aranykora és rejtelmei
Bártfafürdő ma - Spa Bardejovské Kúpele

A természet csodáival a bajok ellen

A gyógyfürdők fellendülő forgalmának volt még egy, talán kissé különös tényezője is. Az orvostudomány még mindig sokféle betegséggel szemben tehetetlen volt, vagy nem ismerte fel helyesen a kórképet, nagyon gyakran folyamodtak ahhoz, hogy a beteget a legkülönfélébb nyavalyákkal küldték a fürdőhelyre. A csodálatos gyógyulásokat följegyezték, vagy szájról-szájra adták, a gyógyfürdőket pedig a természet csodájaként hirdették és reklámozták. Később már megszűnőben voltak a csodatevő fürdőhelyekről szóló történeti leírások, ezeket felváltották az egyre precízebb tudományos munkák, kiadványok és könyvek sora. Számos, kifejezetten a fürdőkről szól szaklap, és újság is napvilágot látott. A fejlődés egyik motorja volt a Budapesten 1891-ben megalakult Magyar Szent Korona Országainak Balneológiai Egyesülete.
Korábban a természeti jellemzők szerint emlegették a felbuzgó vizet: savanyú, vasas, savóforrás, ércesvíz, a fürdőket pedig gyakran a használóik szerint: úri, tiszti, zsidó fürdő – ami a szegregációt bizonyítja.

Promenád, szórakozás, Anna-bál

A gyógyfürdő közvetlen közelében mindig volt sétány, promenád, melyeknek megvolt a maga gyakorlati célja: az orvosok sokszor ajánlották pácienseiknek, hogy a gyógyvizet ne egyszerre igyák meg, hanem reggeli sétájuk közben kortyolgassák. A promenád egyben a társadalmi érintkezés egyik legfontosabb helye volt: itt találkoztak először a fürdővendégek, és kötöttek ismeretséget. A gyógyforrásnál, vagy a promenádon gyakran zenekar szórakoztatta a közönséget. A színházak előadásai is változatossá tették a vendégek estéit. A fürdőidény társas életének fénypontjai kétségkívül a nagy bálok voltak, élükön a füredi Anna-bállal. Ez alkalommal még tűzijátékot is élvezhettek a vendégek. Az 1836-os bálon Wesselényi Miklós is jelen volt, Deák Ferenc társaságában.
Felhasznált irodalom:
Magyar Fürdőalmanach – Petneki Áron: Fürdőlet Magyarországon 1780-1848 között
Balatonfüred régen - Nyitókép forrása