10 dolog, amit mindig vigyünk magunkkal a strandra
Már minden strand nyitva van az országban, a nyári szünet beköszöntével pedig teljes fokozatba kapcsol a strandszezon. Ideje felkészülni. Jöjjön 10 dolog, amit sose hagyjunk otthon, ha vízpartra vagy strandra készülünk!
Minél több folyadék
A strandon, fürdés és napozás közben nagyon fontos a hidratálás még akkor is, ha már szűnőben a forróság. Sosem szabad arra apellálnunk, hogy majd a strandon vásárolunk valamit. Sokkal biztosabb – és gazdaságosabb is – ha viszünk otthonról egy-két üveg innivalót. A gyümölcslé is jó választás, de a nagy melegben még jobb, ha ásvány- vagy csapvizet viszünk magunkkal. A palackot – ha van kút a strandon – szükség szerint újratölthetjük. Nagyon jó ötlet a vizet indulás előtt 1-2 órára betenni a fagyasztóba, hiszen így sokáig hideg víznek örülhetünk a csobbanások szüneteiben. Strandon tehát legjobb a víz, de a fürdőzés után akár ezekkel a saját készítésű finomságokkal is lehűthetjük magunkat.
Hatékony napvédő krém
Előfordul, hogy olykor szeszélyesebb az időjárás, szél is fújdogálhat és nem érezzük olyan erősnek a napsütést, azonban ilyenkor is védekeznünk kell a káros sugarak ellen. Valójában már jóval a strandszezon előtt és még az ősz elején is szükség van napvédő krémre, de a strandon kifejezetten elengedhetetlen. Ha nem akarunk este égett bőrrel jajongani az ágyban, ezt semmiképp se hagyjuk otthon.
Pléd vagy matrac, amire fekszünk
Mindannyian ismerjük azt a kellemetlen érzést, amikor vizes testünkkel a strandtörölközőre fekszünk, melyen utána megtapad a homok, a por és a föld. Sokkal jobb ötlet – még ha egy kis pluszt jelent is a táskában – vinni egy külön plédet vagy matracot, amire ráfekszünk a strandon, miután nyugodtan megtörölköztünk.

Sebtapasz
A vízálló sebtapasz szükségességét egy strandon senki sem kérdőjelezi meg. Elég egy csúszás vagy egy rossz mozdulat, természetes vizek partján egy élesebb kavics, egy kagyló és máris nagy szükség van rá. Ez különosen igaz akkor, ha gyerekekkel strandolunk. Persze mindig reméljük, hogy nem lesz rá szükség, de jobb, ha velünk van.
Könyv vagy magazin
Nincs is kellemesebb, mint a strandon, a napernyő alatt, limonádét kortyolgatva olvasgatni. Persze ma már mindenkinél ott van a mobil, de az erős napfény miatt a képernyőt sokszor elég nehezen látjuk, ráadásul a szemünket is fárasztja, rontja, ha sokat erőlködik. Jobban járunk, ha kedvenc újságunkat vagy regényünket magunkkal visszük. Magazinokat persze sok strandon is találunk, de itt nem mindig kielégítő a kínálat.
Napszemüveg
UV védelemre a szemünknek folyamatosan szüksége van. Ez egyre fontosabb. Ráadásul a napszemüveg a strandon is öltöztet, és ma már jó minőségű szemüvegek is megfizethetőek.

Strandpapucs
Sokan gondolják úgy, hogy strandon mezítláb a legkényelmesebb és legegészségesebb járni. Ez is egy érv és ha a fűben sétálunk, igazunk is van. Viszont a medencék mellett található csúszós felületekre, a forró betonra vagy természetes vizek vagy a tenger partják a homokra, a hegyes kavicsokra dolgokra gondolva mégsem árt, ha felhúzzuk azt a flip-flopot.
Strandjátékok
A strandon a vízi és szárazföldi játékoknak nem csupán a gyerekek, de a szülők vagy a fiatal felnőttek is jó hasznát veszik. Egy felfújható labda, egy frizbi, egy homokozó lapát vagy egy csomag kártya igazán nem foglal sok helyet, viszont óriási sikerünk lehet vele a társaságban.

Babahintőpor
Sokan nem is tudják, mi mindenre használható a babahintőpor. Természetes vizeknél és a tengerparton például kiválóan alkalmas a homok távoltartására a strand végeztével. Ha lábunkról egy kis vízzel lemossuk a homokot és utána bedörzsöljük hintőporral, nem tapad ránk újra homokszemcse, és tiszta lábbal bújhatunk a cipőnkbe.
Zacskó a vizes ruháknak
Az egyik legfontosabb dolog kényelmünk érdekében, mégis sokszor otthon hagyjuk: a vizes fürdőruha, törölköző és papucs hazaszállítására alkalmas nejlont vagy műanyag zsákot. Érdemes mindegyiknek külön-külön vinni egyet, strandoló társaink feledékenységét is beleszámítva a vízhatlan zsákocskákból sosem lehet elég.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...