Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

A százezredik látogatót köszöntötték a Gyémánt Fürdőben

2009. 09. 09. 17:23

Fürdőzés
Három hónap alatt százezren keresték fel a tatabányai Gyémánt Fürdőt, a kerek számot elért látogatót szeptember 8-án köszöntötték a létesítményben.
Kovacsics Imre ügyvezető elmondta, a nyári szezont 15 millió forintos eredménnyel zárta a fürdő, a téli hónapokban különféle akciókkal szeretnék megőrizni a látogatók egy részét. Schmidt Csaba alpolgármester hozzátette, év végéig az önkormányzat minden tatabányai számára biztosítja a kedvezményes belépőt, később pedig olyan támogatási rendszert dolgoznak ki, amely a nemrég felújított tatabányai színház látogatására is igénybe vehető.
Az ügyvezető újságírók kérésére elmondta, a nyári szezonban 60-70 embernek biztosítottak munkát, télen pedig 35 főt alkalmaznak. A strandból, uszodából és élményfürdőből álló Gyémánt Fürdőt négy fél milliárdért építették fel. A beruházás kivitelezésére háromtagú konzorcium alakult, a város húsz évig lízingeli a szabadidős létesítményt a társaságtól. A fürdő az 1920-ban alapított Cseri Strand helyén épült meg, mely az ország egyik legszebb fekvésű fürdőhelye volt és három évvel ezelőtt zárták be a környezetvédelmi követelmények szigorodása miatt.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem