Állati: Budapesten bukkant fel a japán életszínvonal

A túra a Kós Károly sétány felőli bejáratnál kezdődött, ahol már várakozás közben is gyönyörködhettünk az aulát díszítő csodálatos festményekben, melyek érdekessége, hogy kivétel nélkül mindegyikben megjelenik a víz motívum.

Ezek után a Márvány terem felé vettük az irányt, egy olyan folyóson keresztül, melyről számos "titkos" ajtó nyílik. Ezek jó része egy-egy úgynevezett családi kádhoz vezet, melyeknek lényege, hogy ha valaki nem szeretne a nagyközönséggel együtt mártózni a gyógyvízben, akkor néhány órára kibérelhet - akár többedmagával is - egy "saját" medencét, pontosabban kádat.

 

Az aránylag frissen felújított Márvány teremben még érződik a festék illata. Itt tekinthető meg a fürdő állandó képzőművészeti kiállítása, továbbá remek helyszín rendezvényekhez, akár esküvőkhöz is.

A következő állomáshoz ideiglenesen el kellett hagyni a fürdő épületét, ugyanis az ivókúrához való gyógyvizet egy külön kis "állomáson" mérnek a gyógyulni vágyóknak. Itt meleg és hideg vízhez is hozzá lehet jutni, sőt még a kezelésekhez használt gyógyiszaphoz is. Hidegen kevésbé karakteres az illata és az íze a Széchenyi gyógyvizének, így talán könnyebb fogyasztani. (Az ivókút vize kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, kloridos, szulfátos, alkáliákat és jelentős mennyiségű fluoridot tartalmazó gyógyvíz.)

 

A fürdőbe visszatérve a Széchenyi kültéri medencéit csodálhattuk meg a belső erkélyről, közben azt is megtudhattuk, hogy míg a belső medencéket minden este le kell ereszteni, addig a külsőkben már nincs erre szükség a korszerű szűrő-forgató rendszernek köszönhetően.

Az is kiderült, egy FÁN (Fővárosi Állat- és Növénykert) nevű csövön keresztül az állatkert vízilói is élvezhetik a Széchenyi gyógyvizét; ez azért mégiscsak természetes egy olyan országban, ami igazi termálnagyhatalomnak számít. Érdemes az eszünkbe vésni, hogy nemcsak a japán majmoknak, a magyar vízilovaknak is jut gyógyvíz.