Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Csúszik a kecskeméti élményfürdő átadása

2011. 06. 16. 17:49

Fürdőzés
A 6,7 milliárd forintba kerülő új kecskeméti fürdőkomplexumot a tervek szerint idén májusban adták volna át a nagyközönségnek. Az elmúlt hónapokban szárnyra keltek olyan hírek, miszerint a fővállalkozó MAHÍD 2000 Zrt. anyagi gondjai miatt nem készült el a tervezett időpontra az új létesítmény. Mindezt sajtótájékoztatóján megerősítette Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere is.
Zombor Gábor elmondta, hogy az alvállalkozók ki lettek fizetve, majd lezárták az eddigi szerződéseket. Egy időre maga a beruházás is veszélybe került, de őszre csak elkészül az új létesítmény:
- A CIB Lízing Csoport vette át az eddigi munkát és ők folytatják a továbbiakban az építkezést. A kivitelezők köre azonban az eredeti szerződésben rögzített vállalatok közül kerül ki. Ez a két cég a Mega-Sped Kft., valamint az Ener-G. Zrt. - tette hozzá a polgármester.
A próbaüzem a tervek szerint szeptember 15-én kezdődik, a hivatalos átadóra pedig november 30-án kerül sor.
A sajtótájékoztatón szó esett még a szomszédos telken épülő Hilton szállóról is, aminek építése az ütemtervnek megfelelően most kezdődik.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem