Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Hódmezővásárhely nyerte el Az Év Települése címet

2010. 01. 04. 16:25

Fürdőzés
A Magyar Televízió Főtér című műsora által meghirdetett verseny nyertese Hódmezővásárhely lett, a Magyar Turizmus Zrt. 2010-ben kiemelten reklámozza a várost, ahol egyébiránt termálfürdő is található.
December 22-én Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója ünnepélyes keretek között nyújtotta át az MT Zrt. oklevelét Hódmezővásárhely alpolgármesterének, Almási Istvánnak „Az Év Települése” cím elnyeréséért. A Magyar Televízió Főtér című műsora által meghirdetett verseny nyertese 2010-ben a nemzeti turisztikai marketingszervezet kiemelt promóciós együttműködését élvezheti.
A Magyar Turizmus Zrt. Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatósága már eddig is szorosan együttműködött Hódmezővásárhely városával, a település gazdag turisztikai kínálatának népszerűsítése érdekében. 2010-ben azonban – „Az Év Települése” verseny különdíjaként – még nagyobb figyelmet kíván szentelni a nemzeti turisztikai marketingszervezet a városnak.
A promóciós együttműködés nem pénzbeli támogatást jelent, hanem az MT Zrt. meglévő kommunikációs csatornáinak a felhasználását a nyertes város turisztikai kínálatának, programjainak, eseményeinek népszerűsítésére. Ennek keretében a Magyar Televízióban naponta jelentkező turisztikai programajánlóban a zrt. folyamatosan hírt ad a Hódmezővásárhelyen zajló eseményekről, programokról. A havonta megjelenő „Itthon otthon van” című turisztikai mellékletben (amely többek között országos terjesztésű lapok mellékleteként és a Tourinform irodákban kerül terjesztésre) öt alkalommal szintén megjelenési lehetőséget biztosít a Zrt. a városnak. A promóciós támogatás része továbbá az MT Zrt. központi és külképviseleti honlapjain, (30 országban 25 nyelvi változatban 54 honlapot működtet az MT Zrt.), valamint az érintett régiós honlapján való megjelenési lehetőség. Az együttműködés további eleme, hogy a társaság a Tourinform irodákat rendszeresen ellátja majd Hódmezővásárhely szóróanyagaival, prospektusaival és egyéb kiadványaival, a város önkormányzata által rendelkezésére bocsátott anyagok alapján. A nemzeti turisztikai marketingszervezet megjelenési lehetőséget biztosít Hódmezővásárhely számára a belföldi turisztikai vásárokon, illetve egy külföldi vásáron is, valamint a 2010-es Fesztiválok Éve keretében a Zrt. a város témaévhez kapcsolódó eseményeit is népszerűsíteni fogja.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem