Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Királyi elegancia Szlovákia egyik legkedveltebb fürdőjében

2017. 04. 22. 08:22
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
Kíváncsi rá, milyen lehet a klasszikus uralkodói megjelenés és 21. századi technológia egy helyen? Egy kellemes, királyi eleganciát sugárzó fürdőt találtunk a napsütötte dombok között a szlovákiai Rajecfürdő településen.

Gyöngyszem a hegyoldalban

A rajecfürdői Aphrodite Gyógyfürdő Szlovákiában, a Kis-Fátra és a Sztrázsó-hegység festői természeti környezetében található. A város fölött a Skalky nevezetű sziklás hegység húzódik, amelynek domboldali turista útjai kellemes sétákat és fantasztikus panorámát ígérnek. A helységet 1376-ban említi először Tapolcha néven Nagy Lajos királyunk oklevele.
Királyi elegancia Szlovákia egyik legkedveltebb fürdőjében

A habsburg uralkodók kedvence volt

1610-ben már állt az első kőből rakott szállás is, jöhettek távolabbról is a gyógyulni vágyók, a mozgásszervi bajok mellett az idegrendszeri problémákkal küzdők és a női betegségektől szenvedők is. Már a tizenhetedik században állt annak a fürdőépületnek az elődje, amelynek alapjain létrejött Rajec-fürdő, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legkedveltebb fürdője, amely akkor lett igazán felkapott, amikor Ferenc József öccse többször is meglátogatta.
 
Királyi elegancia Szlovákia egyik legkedveltebb fürdőjében
 A fürdőhely és a település fénye a Monarchia bukásával elenyészett, de a harmincas években újra elkezdték fejleszteni a történelmi fürdőt, melynek a neve szlovákul édenkertet jelent.
Királyi elegancia Szlovákia egyik legkedveltebb fürdőjében

Klasszikus fürdő modern szolgáltatásokkal

Rajlecfürdő jelenleg Szlovákia legvonzóbb fürdőinek egyike. Gyógyító termálvizének hőmérséklete 38 °C. A víz kalcium- és magnéziumionokat tartalmaz, és különösen jótékony hatással van a mozgásszervi, de idegrendszeri betegségekre, foglalkozási ártalmakra, illetve ivókúrára is alkalmazható. Az Aphrodite Fürdőház modern balneoterápiás központjában különböző masszázsok, gyógyító termálvízzel végzett hidroterápia, elektroterápia, ivókúrák, egy szaunakomplexum, manikűr, pedikűr, valamint a legújabb trendeknek megfelelő test- és arckezeléseket biztosító luxus szépségszalon várják a látogatókat.
Királyi elegancia Szlovákia egyik legkedveltebb fürdőjében

Gyógyulás és relaxáció

Nagyon szép, előkelő hangulatot kölcsönöz a fürdőnek a néhány évvel ezelőtt  felújított, csipkés tetejű Aphrodite fürdőház, amely bár antik stílusban épült, a relaxációs és gyógyító céloknak megfelelően modern diagnosztikai és terapeutikus készülékekkel vannak felszerelve. Magas színvonalú kezelésekkel állnak a remuás, ödémás és bőrgyógyászati panaszokkal érkezők rendelkezésére. A gyógykezeléseket kozmetikai és relaxációs eljárások széles skálája egészíti ki. A különlegesen tiszta levegőjű, szélcsendes környezetben elhelyezkedő gyógyfürdő a wellness-szolgáltatások színes palettáját nyújtja. A legnagyobb élményt a csodálatos régi épületek által körülvett beltéri és kültéri medencék jelentik.
Királyi elegancia Szlovákia egyik legkedveltebb fürdőjében

Az év minden szakában

A fürdő minden évszakban élvezhető. Az aktív pihenés szerelmesei értékelni fogják a téli sípályák közelségét, valamint a számos gyalogos és kerékpáros túraútvonalat, amelyekről gyönyörű kilátás nyílik a környékre. Nyáron a szabadtéri termálvizes medencékben úszhatunk, és élvezhetjük a szépen karbantartott fürdőpark és fürdőváros kellemes hangulatát.
Királyi elegancia Szlovákia egyik legkedveltebb fürdőjében
Bővebb informácókat a fürdő adatlapján talál: Spa Aphrodite Rajecké Teplice.
 
Rajecké Teplice (Rajecfürdő)
Látnivalók
Megközelítés
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem