Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Miért rossz, ha épp most mondunk le a fürdőzésről vagy egy wellnesshétvégéről?

2020. 03. 06. 18:14
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
Az utóbbi hetekben minden a koronavírusról szól. Utánajártunk, jelent-e ebből a szempontból különös kockázatot a fürdőbe járás, a szaunázás vagy egy wellnesshétvége, illetve mire figyeljünk, ha ilyen helyen járunk.
A cikk eredeti verziója 1 héttel a vészhelyzet kihirdetése előtt született. Bár az abban foglaltak a járvány begyűrűzése előtt megállták a helyüket, mindenkinek azt javasoljuk, hogy az egészségügyi ellátórendszer tejesítőképességének megőrzése és a veszélyeztetett csoportokban tartozó szerettei, ismerősei védelme érdekében, ha teheti maradjon otthon.
Ha röviden szeretnénk válaszolni: nem jár nagyobb kockázattal fürdőbe menni, szaunázni, sem elutazni egy wellnesshétvégére, mint más közösségi térben (például boltban, tömegközlekedési eszközön) tartózkodni, sőt a megelőzés, immunerősítés érdekében nem is feltétlenül érdemes lemondani róla.
Lássuk egy kicsit részletesebben!
Elsődlegesen az alapos tájékozódást és utánajárást javasoljuk mindenkinek, aki elővigyázatos szeretne lenni. Semmiképp se szalagcímek és félinformációk alapján hozzunk döntéseket. A koronavírusról már számos ismeretterjesztő anyag látott napvilágot, ezért nem bocsátkoznánk bele részletesen sem a vírus leírásába, az egyes korcsoportokra gyakorolt hatásába. Csak azt mutatjuk be, hogy fürdőbe járás, szaunázás, wellnessezés esetén mit érdemes tudni.

Vízben nem terjed

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (korábban ÁNTSZ) tájékoztatása szerint a COVID-19 koronavírus elsődlegesen légúti vírus, amely elsősorban közvetlenül emberről emberre terjed, sem a jelen vírus, sem korábbi hasonló vírusok esetében nem volt példa a vízzel terjedő fertőzésre. Ráadásul ez és a hozzá hasonló vírusok a medencék fertőtlenítésére használt klór hatására gyakorlatilag pillanatszerűen inaktiválódnak. Más szavakkal nem csak fertőzni nem tud a vírus a medencékben, hanem azonnal el is pusztul. A több fürdő által hivatkozott részletes tájékoztató ide kattintva olvasható el (laikusok számára a félkövérrel szedett rész a lényeges).​
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy fürdőben lehetetlen elkapni a fertőzést, csak azt, hogy a víz nem közvetítő közeg, így nem vagyunk nagyobb veszélynek kitéve, mint máshol. A fürdőkre vonatkozó eleve szigorú higiéniai előírások miatt talán kisebb is az esélye, hogy itt fertőződünk meg. A fürdők mindent meg is tesznek a megelőzés érdekében, ld. lejjebb.

A szaunában is jó helyen vagyunk

A legtöbb fürdőben találhatóak szaunák, ahol különösen egy szaunaprogram esetén az emberek közelebb ülnek egymáshoz, mint egy medencében. A Magyar Szauna Egyesület alelnökétől, Zelenák Jánostól megtudtuk, hogy a szaunában uralkodó magas hőmérséklet szintén elpusztítja a vírusokat, a szaunaprogramok során ráadásul sok esetben olyan illóolajokat használnak, amelyek szintén fertőtlenítő hatásúak, így a szaunában sem kell félnünk a fertőzéstől.

A fürdőzés és a wellness segíthet a megelőzésben

A koronavírus azokra tulajdonképpen nem jelent veszélyt, akiknek az immunrendszere megfelelően működik. Sokan észre sem veszik, hogy elkapták, mert náluk nem jár tünetekkel, (épp ez az egyik oka a gyors terjedésnek) mások enyhe megfázásos tüneteket észlelnek, a fertőzötteknek csak egy kis része küzd komoly panaszokkal. Fontos tehát, hogy olyan állapotba kerüljünk, hogy egy esetleges fertőzéssel könnyen el tudjon bánni a szervezetünk, amihez a megfelelő táplálkozás és a fokozott vitaminbevitel mellett elengedhetetlen, hogy kipihentek is legyünk. Ehhez pedig az általános immunerősítő hatáson kívül a fürdőzés és a szaunázás a stresszoldó, idegnyugtató hatásán keresztül is hozzá tud járulni. Ha ezt egy wellnesshétvége keretében tesszük, akkor a hatás még jobb lesz. 

A fürdők fokozottan elővigyázatosak

A fürdőkre eleve nagyon szigorú higiéniai szabályok vonatkoznak, amelyek miatt lényegesen kisebb az esélye, hogy ott kapjuk el a koronavírust, mint mondjuk egy tömegközlekedési eszközön. A medencékben található víznek nem csak járván idején, hanem mindig közel ivóvíz tisztaságúnak kell lenni, így az előírások betartásán kívül nincs szükség egyéb intázkedésre. Erre hívta fel a figyelmet a Gyulai Várfürdő vezetése is. 
A budapesti fürdők nagyobb részét üzemeltető cég március 5-én ugyanakkor közleményt adott ki, amelyben arról számol be, milyen intézkedéseket tesznek a megelőzés érdekében. Ebben részletezik, hogy a medencék vegyszeradagoló berendezéseit fokozottan ellenőrzik, a vizesblokkokban fertőtlenítő hatású kézmosókat helyeztek el, a beléptetésre szolgáló ún. proxy órák folyamatos, a használatok utáni azonnali fertőtlenítése is megtörténik, az éjszakai rendezvényeket pedig átmenetileg szüneteltetik, mivel a fokozott fertőtlenítés, amelyet zárás után végeznek el, több időt vesz igénybe. 
A Makói Hagymatikum is az elsők között számolt be arról számolt Facebook posztjában, hogy a korlátok, kilincsek, fémes felületek most fokozott figyelmet kapnak a takarítás során.
Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója szerint bár jelenleg nincs helyi, konkrét ok az aggodalomra, az ország egyik legnagyobb családi fürdőjeként, a Zalakarosi Fürdő is fokozott figyelmet fordít a koronavírus megjelenése miatt az óvintézkedésekre.
Annak ellenére, hogy a fürdők abszolút biztonságos zónának számítanak, megnövelték a kézfertőtlenítő pontok számát, minden egyes vizesblokkban a szappanadagolók közül az egyik kézfertőtlenítőt tartalmaz.
A fürdő területén a megszokott módon a nyitvatartási idő alatt egészségügyi szakszemélyzet teljesít szolgálatot arra az esetre, ha a vendégeknek bármilyen egészségügyi kérdése lenne.
Hasonló módon javítják a higiéniai intézkedéseket szinte minden fürdőben.
A gyógyvizes medencékben nem lehet olyan mértékben alkalmazni a fertőtlenítőszereket, mint máshol. A Nemzeti Népegészségügyi Központ jelenlegi szabályozása szerint azonban ezekben a medencékben nem szabad üzemeltetni a vízfelszín feletti élményelemeket (pl. nyakzuhanyt). Ha tehát most nem működik egy élményelem a fürdőben, annak valószínűleg szintén a fokozott elővigyázatosság az oka.

Mire figyeljünk, ha nem tartozunk a veszelyeztetettek közé?

Ha nem tartozunk valamelyik veszélyeztetett csoportba, akkor valószínűleg tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel vészelnénk át a fertőzést akkor is, ha elkapnánk. Ilyen esetben a felelősségünk abban áll elsősorban, hogy azért igyekezzünk elkerülni a fertőzést, hogy ne legyünk hordozók, másnak ne adjuk át.
Ezért fokozottan tartsuk be azokat az általános higiéniai előírásokat  a fürdőkben, hotelek wellness részlegein is, amelyeket bármilyen járványos időszakban bárhol máshol: gyakran és alaposan mossunk kezet szappannal vagy alkoholos fertőtlenítővel, amikor a medencéken kívül tartózkodunk, egy kézmosás 20 másodpercig tartson. Könyökhajlatba vagy zsebkendőbe tüsszentsünk (utóbbit nyilvánvalóan csak medencén kívül), dobjuk is ki a zsebkendőt. Lázasan, hasmenéses-hányásos betegség esetén, illetve a tünetek elmúlását követően leglább 3 napig ne menjünk fürdőbe, a medencébe lépés előtt alaposan zuhanyozzunk le tusfürdővel, szappannal, és használjuk a lábmosót.

Mire figyeljünk, ha a veszélyeztettek közé tartozunk?

Akiknek le van gyengülve az immunrendszere, nagyobb veszélynek van kitéve, mint minden fertőzésnél.
A koronavírus esetében ők az idősebbek, különösen a 70 év fölöttiek, az egyéb betegségekben szenvedők, elsősorban azok, akiknek a betegsége, vagy az emiatt tartó kezelése az immunrendszer gyengeségével, gyengítésével jár. Ők elsősorban a szív és érrendszeri betegségekben szenvedők, a cukorbetegek, daganatos betegek, szervátültetettek.
Nagyobb veszélyben vannak azok is akinek valamilyen légzőszervi betegsége, például asztmája van. Az erős dohányosoknak is elővigyázatosabbaknak kell lenniük.
Az idősebbekre vonatkozó elővigyázatossági előírások, amelyek ebben a videóban szerepelnek, a többi csoport esetében is megszívlelendőek.

A fürdőknek a vészhelyzetben sem kellett bezárniuk

Március 11-én bejelentett intézkedések értelmében a 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket betiltják, ez azonban a bevásárlóközpontokhoz és az éttermekhez hasonlóan nem vonatkozik a fürdőkre sem. Ezen nem változtatott az iskolák bezárása és az éttermek és boltok nyitvatartásának korlátozása sem, amelyet a kormány mácius 13-án jelentett be.
A fürdők nyitvatartását a döntéshozók a fenntartókra bízták, amelyek március 23-ig minden esetben a működés felfüggesztése mellett döntöttek.
 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem
Ha van véleménye, kérdése a cikkel kapcsolatban, szóljon hozzá a Facebookon. Kattintson ide