Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Új hotel és barlangfürdő Demjénben

2011. 06. 16. 17:11

Fürdőzés
Kilencszázmillióért négycsillagos gyógy- és wellnesshotel, egymilliárd forintért barlangfürdő épül Demjénben. A beruházást hitelből és támogatásból, illetve önerőből végző Demjén Termál Fürdő Kft. ügyvezetője, Tóth Péter elmondta: a fürdő folyamatosan fejlődik, tavaly már 270 ezer vendéget fogadott.
A továbblépéshez, a látogatók Demjénben és környékén tartásához ugyanakkor elengedhetetlen a fejlesztés.
 - A nyolcvannégy szobás szállodában a konferenciaturizmust is szeretnénk kiszolgálni, az egyedülálló barlangfürdőben pedig többfajta szórakozási és wellness lehetőség is lesz. A sodrófolyosó és a csúszdák mellett török fürdő, illetve skandináv fürdő is lesz a szaunák mellett - ismertette a terveket a projektnyitón  a beruházó.
A barlangfürdő megvalósítása nagy kihívás lesz, változatos technológiát kell majd alkalmazni a kialakításnál, hiszen a jelenlegi fürdő melletti domb talajának szerkezete is nagyon eltérő.
Fürdőajánló
Demjéni Termál Völgy
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem