Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Újra régi fényében pompázhat a székesfehérvári bazilika

2014. 08. 19. 13:04

Fürdőzés
A kormány Orbán Viktor miniszterelnök külön keretéből 380 millió forintot biztosít a székesfehérvári Szent István-bazilika felújítására - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Soltész Miklós a pénteki székesfehérvári sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az elmúlt négy évben szociális és gyermekvédelmi területen az egyházak a korábbinál jóval nagyobb szerepet vállaltak. Most az egyház kérte az állam támogatását, és ezt örömmel meg is adták - tette hozzá.
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester jelezte, hogy az önkormányzat augusztus 29-i közgyűlése elé támogatási javaslatot terjeszt be, amelynek értelmében a város 100 millió forinttal járulna hozzá a tető és a homlokzat felújításához. Reményét fejezte ki, hogy a képviselők támogatják előterjesztését.
Hullik a vakolat a bazilika homlokzatáról
Spányi Antal megyés püspök elmondta: a székesegyház épületén az ácsszerkezet roppant meg, szétnyílt, ezért szakadtak le a nyár folyamán több helyen a homlokzatról vakolatdarabok. A helyzetet veszélyesnek nevezte, mert a tető további mozgása esetén akár a mennyezet is beszakadhat.
A statikusok és a mérnökök már vizsgálják a tetőszerkezetet - tette hozzá -, és a tervezés után megkezdődhet a munka. Az előzetes vélemények alapján mintegy félmilliárd forintból megvalósítható a felújítás, és egy-másfél évig tart majd.
Forrás: MTI
Fürdőajánló
Árpád Fürdő
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem