Quantcast

Aktuális akciók
Őszi wellness akciókŐszi wellness akciók

Mozi a budapesti strandokon

2025. 07. 16. 14:17
Forrás: termalfurdo.hu
Hírfürdő

Lehet fürdőben és fürdőzve is mozizni! A Széchenyi fürdő CineSpa programja mellett ebben a szezonban strandokra is beköltözik a mozi. A Nagy-Budapest 75 emlékév alkalmából elindul a főváros első vándorkertmozija, a Road Movie – hét kerületben, hét magyar filmsikerrel.  Ezek tulajdonképpen olyanok, mint a kertmozik, ám ezúttal különleges helyszíneken lesz a filmvetítés, ráadásul ingyenesen.

Különleges helyszínek

 

A Nagy-Budapest 75 emlékév részeként egyedülálló nyári programsorozattal várja a főváros a mozizás szerelmeseit: Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

A Budapest Film Zrt. és a Budapesti Művelődési Központ együttműködésében megvalósuló eseménysorozat célja, hogy Budapest városrészeinek rejtettebb, szokatlanabb terei is bekerüljenek a kulturális körforgásba, mely egyúttal méltó megünneplése Nagy-Budapest létrejötte 75. évfordulójának.

 

Minden filmvetítés ingyenesen látogatható, az előadások a sötétedéshez igazodva 20:00 és 21:00 között kezdődnek. A szervezők javaslata szerint érdemes pokrócot, szúnyogriasztót és persze jókedvet magunkkal vinni – a hangulatot Budapest városrészei és a magyar filmtörténet remekei garantálják.

 

ROAD MOVIE 2025

Dátum

Helyszín

Film

Kezdés

július 17.

Pesterzsébeti strandfürdő

Csinibaba

21:00

július 24.

Kondor Béla Közösségi Ház

Idő van

20:30

július 31.

RAM

A tanú

20:30

augusztus 21.

Pünkösdfürdői Strand

Sose halunk meg

20:00

augusztus 21.

Bikás Park

Megáll az idő

20:00

augusztus 28.

Pestújhelyi Közösségi Ház

Legényanya

20:00

augusztus 29.

XXII. DunaFok Szabadidőközpont

Macskafogó

20:00

 

Információk a Budapest Kertmozi Facebook oldalon

 

Díjtalan belépés

 

A Road Movie 2025 programhoz a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. is csatlakozott két helyszínnel. A kertmozisorozat július 17-én éppen a Pesterzsébeti fürdőben kezdődik, ahol a kultikus Csinibaba című filmet vetítik. Augusztus 21-én este pedig a Pünkösdfürdői Strandon lehet a Sose halunk meg örök klasszikus filmben elmerülni.

 

A belépés díjtalan, azonban előzetes regisztráció szükséges.

Regisztrálni ezen az oldalon lehet.

 

 

A cikkben szereplő képek illusztrációul szolgálnak, a Széchenyi Gyógyfürdő CineSpa rendezvényén készültek, nem a pesterzsébeti és pünkösdfürdői helyszíneken.

 

A képek forrása

 

 

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...