Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Egybe épült a termálfürdővel Mesteri új szállodája

2018. 03. 29. 19:30
Forrás: MTI
Hotelvilág
Kétszázmillió forintos magánerős beruházást követően új, 16 szobás szállodát adtak át kedden a Vas megyei Mesteri községben, közvetlenül a helyi termálfürdő mellett.
Majtényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke avatóbeszédében úgy fogalmazott: a Kemenesalján Celldömölkön, Sárváron, Borgátán és Mesteriben működő fürdők együttes forgalma vetekszik az ország legforgalmasabb gyógyfürdőjének forgalmával.
Patyi Gábor, a Mesteriben lévő Termal Hotel tulajdonosa elmondta: háromcsillagos superior szállodájuk egybe épült a Mesteri termálfürdővel, így vendégeik számára télen, nyáron szabad és kényelmes az átjárás a fürdő medencéihez. A mesteri termálfürdőt szintén Patyi Gábor családi vállalkozása üzemelteti, amelyet 2011-ben 300 millió forintos beruházással, részben az Új Széchenyi-program támogatásából teljesen átépítettek és azóta is folyamatosan fejlesztenek.
Téli időszakban egy fedett és egy félig fedett termálmedence, nyári időszakban pedig három kültéri medence - strandmedence, gyógyvizes medence és gyermekpancsoló - áll a fürdővendégek rendelkezésére, a szállodában étterem és kávézó is található.
A Mesteri termálfürdőt  - amely mellett kempinget is működetnek - évente mintegy 100 ezer vendég keresi fel, vendégeik többsége ma már belföldről érkezik, de továbbra is közkedvelt a fürdő az osztrák és német vendégek körében is, főként a középkorúak és idősebbek kedvelik a nyugodt környezete miatt. Gyógyvize mozgásszervi megbetegedésekre ajánlott, különlegessége pedig, hogy magas szén-dioxid-tartalma miatt szív- és érrendszeri betegségen szenvedők is igénybe vehetik.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem