Aktuális akciók
Nyári fürdőtippekNyári fürdőtippek Nyári wellness ajánlatokNyári wellness ajánlatok

Diósgyőri vár

Miskolc
További információ
A középkori lovagvárként is emlegetett Diósgyőri Várról, mely olyan akár egy erődítmény, elsőként Anonymus emlékezett meg. 
A Nagy Lajos idejében fénykorát élő Diósgyőri Várat méltán emlegetik a királynék jegyajándékaként: négy óriási tornyával, lakosztályaival és Közép-Európa legtágasabb lovagtermével ez volt a kor legkáprázatosabb erődítménye. A mohácsi vész után hanyatlásnak indult, de az 1960-as években feltárták, a renoválására pedig 2013-ban került sor.
Az itt található lovagtermet egyszerűen látni kell, a hatalmas térnek és a felettünk lévő bámulatos boltíveknek köszönhetően egy pillanatra a lovagkorba csöppenhetünk. A hamísítatlan királyi hangulatot a Királynéi Hálóteremben érezhetjük át, amelynek berendezése egyet jelent a luxussal. Mindemellett beleshetünk az alkímia és éremverde világába, sőt az íjászatot is kipróbálhatjuk.
Érdekesség: Petőfi Sándor a Diósgyőri vár alatt írta meg az "Alkony" című versét.
 

A Diósgyőri vár jelenleg nem fogad látogatókat

A várban jelenleg felújítási munkálatok zajlanak. Sajtóinformációk alapján az építési munkálatok várhatóan leghamarabb 2023. első negyedévében fejeződhetnek be. Ezt követően azonban további munkálatokra van szükség annak érdekében, hogy a vár látogatókat fogadhasson és rendezvényeknek adhasson ottont. Ezek a további munkálatok még akár további hónapokat is igénybe vehetnek.

 

Nézze meg a 360 fokos képeket a miskolci Diósgyőri várról!

Mozgassa a képeket az egérrel (mobilon az ujjával).




Tekintse meg a Diósgyőri várról készült videókat is!


Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel és Miskolc látnivalóival kapcsolatos legfontosabb információkról! Kattintson az alábbi gombra...

A legjobb elérhető szállások Miskolctapolcán

Kattinson ide és nézze meg, hol mennyiért tud megszállni...Megnézem