Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Nádi Boldogasszony Plébánia

Gyula
További információ
A Nádi Boldogasszony Plébániatemplom ma híres búcsújáróhely hely. A főbb búcsús napok: Október első vasárnapja, a kegyoltár felszentelésének emlékünnepe, az ún. virágbúcsú napja, Szent József napja (március 19.) és Nagyboldogasszony (augusztus 15.) helyi jelentőségű búcsús ünnepének helyszíne. 

Nekik ajánljuk: Fiatalok, Szeniorok

Nagyjából ennyi időre biztosít elfoglaltságot: 1-2 óra

Kb. ennyibe kerül egy főre: 0

Jelleg: Templom, egyéb vallási épület

Fedett


A tempolomot Harruckern Ferenc kezdeményezésére, Linck János Károly uradalmi építész tervei alapján építették. A munkálatokat 1775-ben kezdték el, majd 1777-ben szentelték fel. A barokk és copf stílusú plébániát Szeplőtelenül Fogantatott Szűz tiszteletére áldották meg. 
A templom oltárképei a Szeplőtelen Szüzet, Szent Annát és Szent Józsefet ábrázolják. A mennyezeten található nagyszabású, 470 négyzetméteres seccót Patay Mihály festette 1986-87-ben. A látványos festmény egyházi és történelmi alakok mellett Gyula történetének jelentős eseményeit jeleníti meg.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel és Gyula látnivalóival kapcsolatos legfontosabb információkról! Kattintson az alábbi gombra...