Aktuális akciók
Karácsonyi ajándéktippekKarácsonyi ajándéktippek Csobbanj a télbe!Csobbanj a télbe!

Ódry Színpad

További információ

Az Ódry Színpad a Színház- és Filmművészeti Egyetem saját színháza, a színész és színházrendező szakos hallgatók gyakorló műhelye, ahol a nagyközönség és a szakmai nyilvánosság először találkozhat színészi alakításaikkal, rendezéseikkel.

Nekik ajánljuk: Fiatalok, Szeniorok

Nagyjából ennyi időre biztosít elfoglaltságot: 1-2 óra

Jelleg: Színház, kultúra

Fedett


Az Ódry Színpadon évadonként 8-10 új bemutató látható, de műsoron tartunk a megelőző évadban készült egy-egy előadást is. 

 

A harmincas évek legendás tanáráról, Ódry Árpádról elnevezett színpad 1958-ban nyílt meg. Azóta az egyetem színházi képzéseit ez az önálló színház szolgálja. A névadó, Ódry Árpád korának híres színházi embere. 1904-től a Nemzeti Színház tagja, 1912-től rendezője, majd főrendezője. Az első színészek egyike volt, aki a klasszikus szerepeket is realisztikusan, pátosz nélkül játszotta. 1929-ben lett az akkori Színiakadémia tanára, 1930-37 között pedig igazgatója.

 

A pályakezdő fiatalok kísérletező kedve, játékossága és friss szemlélete az, ami megkülönbözteti az Ódryt a többi színháztól. A repertoár változatos: a klasszikusoktól a kortárs irodalomig a legkülönbözőbb alkotások kerülnek színre. A előadásokat az egyetemen oktató művésztanárok mellett a színházi szakma jeles képviselői rendezik.

 

Közeli fürdő

 

A műemléki környezet és a tetőtéri medence a dunai panorámával igazán különleges hangulatú fürdőzést ígér a közelben (mindössze 2 km-re) található Rudas fürdőben. A Rudasban gyógyfürdő, törökfürdő, élményfürdő, szauna és uszoda várja a vendégeket. A szomszédságában található Gellért fürdő Budapest egyik legkülönlegesebb műemlékfürdője. Az öt beltéri termálmedence mellett két merülőmedence várja fürdőzőket, a sportolni vágyók pedig egy úszómedencében csillapíthatják a mozgás iránti igényüket. A szabadban egy hullám és egy termálmedencében lehet mártózni. Emellett egy gőzkabin, egy finn szauna, és egy hőlégkamra biztosítja a felmelegedést.