Ősök napja
Kiskunfélegyháza

Bugacon minden évben megrendezésre kerülő 3 napos Ősök Napján láthatóak lesznek a világ legjobb lovasíjászainak bemutatói és agarász, solymász bemutatókat is láthat a nagyközönség.
A rendezvényen a hagyományos nomád erőpróba is felelevenedik, hiszen lesznek lovas versenyek, nomád sportversenyek, lovas vetélkedők és íjász verseny, melyeken bárki részt vehet.
A magyar a hun és avar örökséget bemutató régészeti és antropológiai kiállítások a világ legnagyobb jurtájában kapnak helyet. A színpadon népzenei és magyar táltos-zenei programok várják a látogatókat, mindemellett kézműves vásárt is rendeznek.
A gyerekeket kézműveskedéstől a különböző fegyverek vagy a lovaglás kipróbálásáig várják.
Nézze meg az Ősök napjáról készült videót!
A program időpontja a termalfurdo.hu rendelkezésére álló információk alapján hivatalosan még nincs kitűzve. A korábbi években az alábbi dátum környékén került megrendezésre a(z) Ősök napja: augusztus 02.
Mivel hivatalos időpont még nem áll a termalfurdo.hu rendelkezésére, előfordulhat, hogy a következő alkalommal a fenti dátumhoz képest eltérő időpontban (vagy egyáltalán nem) rendezik meg az eseményt. A fenti dátum tehát csak hozzávetőleges tájékoztatásul szolgál a múltbeli adatok alapján.
Pontosabb információval a szervezők tudnak szolgálni. Ehhez kattintson a lenti térkép alatt található linkre.
2024. évi program még nem ismertMivel hivatalos időpont még nem áll a termalfurdo.hu rendelkezésére, előfordulhat, hogy a következő alkalommal a fenti dátumhoz képest eltérő időpontban (vagy egyáltalán nem) rendezik meg az eseményt. A fenti dátum tehát csak hozzávetőleges tájékoztatásul szolgál a múltbeli adatok alapján.
Pontosabb információval a szervezők tudnak szolgálni. Ehhez kattintson a lenti térkép alatt található linkre.
Több információ a programról
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...