Aktuális akciók
Évindító akciókÉvindító akciók

Savaria Történelmi Karnevál 2020

Szombathely 2020. augusztus 22. - 2020. augusztus 25. Még nem hivatalos időpont
HelySzombathely, Aréna utca 8. 9700


Savaria Történelmi Karnevál
A város 2000 éves történetét megidéző történelmi karnevált az 1960-as években tartották meg először. A római Pannónia Provincia székhelyének lakói többnapos rendezvény keretében hatalmas, színes históriás játékkal emlékeznek meg minden év augusztusában a városuk történetéről díszes történelmi kosztümökbe öltözve a római kortól az államalapításig.
A karnevál a belváros mellett a Történelmi témapark, Iseum, romkert területére is kiterjed. Ilyenkor néhány napra megelevenedik a múlt, szívesen öltik magukra a vendégek a különböző korok viseletét, nézik meg a múltat idéző hagyományőrző együtteseket. Minden évben péntek, szombat esti féklyás, jelmezes felvonulást tartanak. Korhű jelmezbe öltözött polgárok vonulnak fel a utcákon, felidézve a történelmi korokat. A színes menet a felújított belvároson halad át. A jelmezesek megidézik a város és Pannónia dicső történetét, híres szülötteit, a magyar történelem emblematikus figuráit. A történelmi jeleneteket ezúttal is gólyalábasok dobosok, zenészek, tűznyelő, és tűzfújó mutatványosok, zászlóforgatók és hagyományőrzők tarka-barka serege színesíti és teszi pezsgővé. 
A Történelmi Témaparkban katonai hagyományőrző csapatok állomásoznak, élik a tábori életüket. A szokásos hadibemutatók mellett gladiátor játékokra is sor kerül. 
A Borok Utcáján az ország legjobb borait kóstolhatjuk meg, a Sörtéren kézműves söröket kortyolgathatunk. A Kalandvárban minden a gyerekekről, és a gyerekeknek szól. Koncertek, bábelőadások, kézműves foglalkozások, interaktív játszóprogramok várják a családokat. 
2020. évi program még nem ismert



Több információ a programról


Témába vág

Legolcsóbb dunántúli fedett élményfürdők

95 m hosszú és szivárványszínű csúszdák, vízi attrakciókkal, trópusi szigettel, sodrással teli és hidegbe kiúszós élménymedencék, gyerekszauna, szaunaparkok mind találhatók azokban a dunántúli élményfürdőkben, melyek az olcsóbb kategóriába tartoznak.

Hogyan javítja az úszás a helytelen testtartásokat és a gerinc betegségeit?

Szakszerű úszógyakorlatokkal csökkenthetjük a gerincbetegségek tüneteit és a fájdalmakat, sok esetben eredményesen gyógyíthatjuk a helytelen testtartást, felerősíthetjük a szárazföldi gyakorlatok hatásfokát, erősíthetjük az izomzatot.

Tippek és ötletek, hol és hogyan sportoljunk télen a szabadban

Síelhetünk a panorámás visegrádi, vagy eplényi pályákon, csúszkálhatunk a jégen a Duna, Balaton vagy a Városliget mellett, úszkálhatunk a gőzölgő kültéri szabadtéri medencék valamelyikében, és ha rendszeresen így teszünk, az egészségünkkel is nagyon jót teszünk.