Hírességek is felbukkannak a kis magyar fürdővárosban
Zalakaroson, az ország egyik legnagyobb wellness szállodájában garantált a pihenés.
Az ország egyik legnagyobb wellness szállodájaként a Karos Spa jól tudja, mire vágyik a vendég: egy kellemes kikapcsolódásra, pihentető alvásra, finom ételekre, kényeztető masszázsra, minden igényt kielégítő fürdő- és szaunavilágra. Csakugyan csak ennyi lenne? Korántsem. A Karos Spa-ban mindig igyekszenek hozzáadni egy kis pluszt, tartalommal megtölteni a pihenést, és valódi élményeket adni.
Változatos programok minden korosztálynak
Ez persze nem is olyan egyszerű, hiszen minden ember más, minden korosztály másnak örül. Így például a nyugdíjasokat nem csak kedvező hétköznapi árakkal és 10 százalék nyugdíjas kedvezménnyel várják, hanem hétköznapokon gyakran szerveznek hagyományőrző esteket, operett műsort, folklór táncbemutatót. A hétvégékre többnyire fiatal párok, kisgyermekes családok érkeznek, akik mindig kíváncsiak a tehetségkutatókban felbukkanó hírességekre. Áprilisban a Karos Spában találkozhatnak Cserpes Laurával, májusban pedig Kocsis Tiborral vagy Muri Enikővel.
Ami soha nem hiányozhat
A rendszeres zenés estek mellett ugyanakkor számos lehetőség adódik aktív és passzív kikacsolódásra időjárástól függetlenül. A szálloda ingyenes tornái mindenkit megmozgatnak akár a szárazföldön, akár vízen. Itt a jó idő, a hotel saját kerékpárparkjából választva könnyedén felfedezhető a környék, de a szálloda elől induló dottó kisvonat is népszerű a kirándulók körében. A kicsiket kreatív programokkal kötik le az óvónénik a játszóházban, míg a nagyobb gyerkőcök az X-box izgalmas programjait élvezhetik. Esténként a szálloda bárjában kellemes élőzene mellett érdemes kipróbálni egy-egy finom pohár bort a régióból.
Valami régi, valami új
A Karos Spa egyik fő vonzereje mindig is a hatalmas vízi világ és a számos wellness kezelés marad. Fontosnak tartják, hogy ezekben is időről időre megújuljanak; így kapott új köntöst immár második ütemben a szauna részleg, ahol most gyógyító hatású sótéglák között teljes a pihenés. A legújabb wellness szolgáltatások közé tartozik a gyermek wellness és a gépi nyirokmasszázs, mindkettő úttörőnek számít az országban.
Legyen Ön is az elsők között, akik kipróbálják!
Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?
A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. MegnézemSzaunaestek a Ceglédi Gyógyfürdőben
Decemberi Szaunaestek a Ceglédfürdőben! Lépj ki a hidegből, és lazulj el a legmelegebb és legillatosabb karácsonyi hangulatban! Különleges felöntésekkel és forró programokkal várunk Benneteket decemberben is! Ne hagyd ki a Naturista estet sem, és találkozz a szaunavilág kiváló mestereivel: Fekete Istvánnal és Fajka Szilárddal! Időpontok:December 13. (Szombat): Fekete István
December 19. (Péntek): Naturista Szaunaest / Fekete István & Fajka Szilárd
December 20. (Szombat): Fajka Szilárd
December 27. (Szombat): Fajka Szilárd
Ráadás: Minden szombaton ÉJSZAKAI FÜRDŐZÉS 20:00-tól éjfélig! További információért kattints!




