Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek Nyugdíjas álomszállásokNyugdíjas álomszállások

Kellemes, hasznos és olcsó: gyógymasszázs TB alapon

2014. 06. 26. 07:26

Fürdőzés
Az orvosi gyógymasszázs egyike a társadalombiztosításunk alapján igénybe vehető 11 fizikoterápiás kezelésnek, melyet a termálvíz mellett a legtöbben vesznek igénybe.

Mindig hosszú idő előzi meg a kóros mozgásszervi megbetegedéseket. Figyelnünk kell testünk jelzéseire: alkalmanként fellépő végtagi, vagy vándorló fájdalmakra, zsibbadásra, derék-, és hátfájásra, indokolatlan migrénekre - sőt még a testtartásunkra is. Ha nem tesszük, lehet, hogy csak tíz vagy húsz év eltelte után derül fény arra, hogy elfajult egy tünetegyüttes. Akkor már hiába kérjük a gyógymasszázst, mely fürdőkúrával, egyéb fizikoterápiás kezelésekkel összekötve megelőzheti a nagyobb bajt.


A fogalom: orvosi gyógymasszázs, kissé megtévesztő, ugyanis nem orvos végzi, mindössze arról van szó, hogy az ő utasítására végzi egy képesített gyógymasszőr. Végeredményben a többi OEP által támogatott kezelést is az ő utasítására végzik, hiszen a reumatológus szakorvos adja a beutalót. Amennyiben fürdőgyógyászaton dolgozik, fürdőorvosnak is mondják. Ahogy a vízi tornát is, leginkább mozgásszervi betegségekre írják fel.

A masszázst termálvízzel, esetleg más kezeléssel is összekapcsolják, és egy az OEP-pel szerződött intézményben - ez többnyire egy termál-, vagy gyógyfürdő - lehet igénybe venni társadalombiztosítási alapon. Némi önköltsége van, fürdőtől függően mindössze néhány száz forint. Időtartama, mint a többi OEP-kezelésnek is: 20 perc.

Valójában egy svéd masszázsról van szó, melyhez masszázs olajat, -krémet nem használhatnának, hogy a masszázs véletlenül se menjen el egy kényeztető wellness masszázs irányába. Ehhez a típusú masszázshoz egyébként valóban szükségtelen. A masszőrnek az érvényben lévő szabálok szerint púdert kellene használnia - csak hogy ne tapadjon a keze. A masszázs simító, dörzsölő, gyúró, markoló, csípő mozdulatai ideális esetben a problémás testrészre - általában a hátra, gerincre - irányulnak. Ezért nevezik gyógymasszázsnak. Egy zöld egészségügyi lepedőt jár hozzá, melyet elvileg mindig magunkkal kell hozni.

A masszőr mozdulatsora fizikai síkon rakja helyre a problémás területet, kimozdítja azt abnormális helyzetéből. Emellett - mint a svéd masszázs általában - masszázs felfrissít, fokozza a vérkeringést, javítja az emésztést, fájdalmat csökkent, felgyorsítja a sérülések utáni felépülést, enyhíti az álmatlanságot, fokozza az éberséget, segíti a relaxációt, és csökkenti a stresszt. Vagyis - ha jól csinálják - csodaszer.

Termálfürdő.net
 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...