Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Az ország egyik legnagyobb csúszdaparkja épülhet fel Kisvárdán

2017. 08. 30. 19:40
Forrás: mfor.hu
Fürdőzés
A vízi filmstúdió, a fejre állított tájház és kilátó mellett csúszdaparkot is szeretnének építeni a Kisvárdai Várfürdőben.
Egy, a közbeszerzési hatóság oldalára feltöltött dokumentum leírása szerint összesen 1070 méter hosszú, 14 darab csúszdaegységből álló csúszdapark létesítése lesz a feladat, aminek megvalósítására 9 hónapja lesz a nyertes vállalkozónak. Az ajánlatok benyújtására augusztus 31-ig lehet jelentkezni.
Az ország egyik legnagyobb csúszdaparkja épülhet fel Kisvárdán
Kisvárdai Várfürdő
Az eljárás során legnagyobb súllyal a nettó ajánlati árat fogják figyelembe venni, majd pedig a vállalt határidő lesz a második legfontosabb szempont. A jelentkezők alkalmasságával kapcsolatban fontos kitétel, hogy minimum 350 milliós bevételt kell igazolnia, mely csúszdaépítésnek köszönhető.
A referenciát illetően minimum 10 elemből álló, legalább 700 méter összhosszúságú és legalább 7 különböző típusból álló projektet kell felmutatnia annak, aki szeretné megvalósítani a kisvárdai beruházást.
Fürdőajánló
Aquacinema Kisvárda
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...